Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága megszüntette az MTK Budapest ellen indított eljárást, ami azt jelenti, hogy nem vonnak le hat pontot a Soproni Liga listavezetőjétől.

Az MLSZ-től kapott tájékoztatás szerint a fegyelmi bizottsága azért marasztalta el január 8-i ülésén első fokon a fővárosi klubot, mert az egyesület a sporttörvény és a szövetség vonatkozó előírásait megszegve Németh Krisztián és Simon András tavaly nyári Liverpoolba igazolásakor nem rögzítette, hogy ki állja az átigazolási díj után az MLSZ-nek járó 4 plusz 1 százalékos összeget. Ezt a pénzt a szövetség az utánpótlás-nevelésre fordítja.

Az MLSZ-közlemény szerint a fellebbviteli bizottság - indoklásában bizonyos határidők be nem tartására hivatkozva - megváltoztatta a fegyelmi bizottság döntését, s megszüntette az eljárást.