Aukciós oldalakon vásárolnak a legtöbben

Vágólapra másolva!
Nem változott drasztikusan az elmúlt években az interneten vásárlók aránya. A 2005-ben mért 14 százalékról 2007 második félévére 20 százalékra nőtt a Nemzeti MédiaAnalízis kutatássorozat eredményei alapján.
Vágólapra másolva!

A Szonda Ipsos és a Gemius Hungary kutatása szerint, mivel időközben jelentősen nőtt az internetezők száma, az online vásárlók száma is emelkedett, 2007 második felében meghaladta a 600 ezer főt. Ez a 2005-ben mért 270 ezer online vásárlónak több mint kétszerese.

A felmérés szerint az e-kereskedelmi oldalakat még többen látogatják, mivel nagyon magas azon internethasználók aránya, akik ha nem is vásárolnak az interneten keresztül, de információkat keresnek, tájékozódnak az online áruházak oldalain. Egy 2007-es Szonda Ipsos kutatás alapján a hetente legalább egyszer internetezők 74 százaléka tesz így.

A közlemény szerint a több mint 1,8 millió internetező, azaz valamivel több mint minden ötödik felnőtt magyarországi lakos legalább egy alkalommal felkeresett a vizsgált 80 webhely közül legalább egy aukciós oldalt, online üzletet vagy árösszehasonlító felületet 2007 utolsó hónapjában.

A felmérés szerint a legsikeresebb oldalak a nagy aukciós oldalak, a vatera.hu és a teszvesz.hu. Decemberben a vatera.hu-t 680 ezer, a teszvesz.hu-t 650 ezer látogató kereste fel, ezeket a két árösszehasonlító oldal követte, az arukereso.hu 470 ezer és a kirakat.hu 460 ezer látogatóval. Ezt követően található a listán az első valódi online áruház, a bookline.hu, amit 400 ezren látogattak.

A nemzetközi online kereskedelmi márkák közül a pixmania.com (270 ezer látogató), az amazon.com (180 ezer), és az ebay.com illetve ebay.de a legnagyobbak (együttesen 170 ezer látogató). Az összes eltöltött idő tekintetében az xpress.hu a harmadik a vatera.hu és a teszvesz.hu mögött, míg egy látogatóra vetítve az oldal látogatására fordított időt, meg is előzi ezeket.