Kevesebb kötvényt ad el az ÁKK

Vágólapra másolva!
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) mintegy 25-30 százalékkal csökkenti az aukción értékesítéstett - hosszabb időre szóló - kötvénymennyiségeket, a korábban meghirdetett kibocsátási tervhez képest. Ezzel párhuzamosan hasonló mértékben megnöveli a rövid futamidejű diszkont kincstárjegy aukciókon eladásra szánt összegeket - közölte az ÁKK az MTI-vel hétfőn.
Vágólapra másolva!

Az ÁKK vezérigazgatója szerint egyenlőre átmeneti jellegű intézkedésről van szó, az ÁKK a következő negyedévben figyeli az állampapír-piaci tendenciákat, és eszerint hozza meg későbbi döntéseit. A lépést az ÁKK az állampapír piacon az elmúlt két napban bekövetkezett folyamatokkal indokolja. Szarvas Ferenc vezérigazgató kifejtette: az ÁKK a hétfői döntéssel gyakorlatilag rövidítette az állampapíroknál a kibocsátás futamidejét. A hosszabb futamidők hozama ugyanis jelentősen megugrott, félő volt, hogy a rövid papírok iránti kereslet leesik. A döntés hangsúlyozottan átmeneti jellegű - emelte ki Szarvas Ferenc.

Az ÁKK vezetői hétfőn délután megbeszélést folytattak az elsődleges forgalmazók képviselőivel. A megbeszélést követően az ÁKK Zrt. több intézkedést hozott - átmenetileg módosítva ezáltal az állampapír-piac kínálati szerkezetét - így reagálva az állampapír-piacon az elmúlt két napban bekövetkezett folyamatokra.

A tájékoztatás szerint a döntéssel összességében a finanszírozási terv egyéb elemeit az ÁKK Zrt. nem kívánja változtatni, azonban vizsgálja annak lehetőségét, hogy a finanszírozási tervben 2008. II. negyedév végére tervezett nemzetközi devizakötvény kibocsátás időpontját előrehozza.

Az MTI pénteki forint-, és állampapír piaci összeállítása alapján a forintpiacon már látszott, hogy a kereskedők szerint elmúlt a sáveltörlési láz, ismét a nemzetközi tendenciák váltak meghatározóvá, és meglehetősen borús hangulat jellemezte a forinttal való kereskedést.A múlt hét végén ezt csak fokozta az állampapírok piacán megindult likvidálási hullám. A rossz amerikai makroadatok nemcsak a dollár csúcsokat döntő gyengülését idézték elő, de a nagy tőzsdék is jelentős veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni.

Az állampapírpiacon a múlt hét végén a távolabbi lejáratok alakulása igen "izgalmas" volt, mert a középtávú hozamok esetében erőteljes emelkedést idézett elő egyes angol bankoknak nyilvánvalóan a kockázatcsökkentés jegyében, jelentős tételekben végrehajtott eladása. A likvidálás a hozamgörbe 3-4 évig terjedő részén 30-40 bázispontos emelkedést idézett elő. A távolabbi lejáratokra ugyanakkor már kevésbé volt hatással mindez, ott csak mérsékeltebb hozamemelkedésre került sor a múlt hét végén.