Betegség miatt csúszik a Van Halen turnéja

Vágólapra másolva!
Pár amerikai fellépését elhalasztani kényszerül a nemrégiben újra összeállt Van Halen csapata, mivel Eddie Van Halennél újabb egészségügyi problémák merültek fel, így sürgős orvosi vizsgálatot láttak szükségesnek nála, a zenekar pedig várni kénytelen.
Vágólapra másolva!

Újabb egészségügyi problémák merültek fel a Van Halen alapító-gitárosánál, Eddie Van Halennél, így négy amerikai koncertdátumot el kellett halasztania zenekarának, míg pontosan kiderül Eddie-nek mi is a baja.

Az 53 esztendős gitáros korábban már számos komoly betegséggel küzdött, pár éve rákos daganatot találtak szervezetében, csípőjébe is protézist ültettek, de talán legtöbb baja a folyamatosan visszatérő alkoholproblémáiból eredeztethető. A Van Halen nagy összeállásának útjába is alig pár hónapja majdnem Eddie alkoholizmusa állt, így a múlt márciusra beharangozott Van Halen turnét akkor egy félévvel kellett elhalasztaniuk, míg Eddie egy rehabilitációs centrumban össze nem szedte magát, s végül szeptember magasságában startolhatott el a banda 25 állomásos koncertturnéja.

Jelenleg Eddie állapotáról semmilyen konkrétumot nem nyilatkoztak, sajtószóvivőjük elmondása szerint "egy teljes kivizsgálásra" van szüksége a rock zenésznek. Ennek köszönhetően Dallas, Cincinnati, Baltimore és az észak-karolinai Raleigh városának közönsége kénytelen még tovább várni a rockerek érkezésére; a banda szóvivője szerint minden állomást a későbbiekben pótolni fognak. Ha minden igaz, jövő hónapban már vissza is térhet csapatához a gitáros.

Mint ismeretes, múlt év elején jelentette be a Van Halen, hogy eredeti felállásban újra színpadra lépnek. A banda régi énekesét, David Lee Roth-t közel 25 éve nem láthatta eredeti zenekarával a közönség. Roth 1985-ban döntött úgy, hogy kilép a Van Halenből, csak egy nagyon rövid időszakra, 1996-ban tért vissza, amikor is pár dalt készített közösen egykori bandájával. A mostani összeállásuknak egyetlen "hiányossága" Michael Anthony basszusgitáros kilépése lehet, akit a múlt év óta Eddie fia, Wolfgang Van Halen helyettesít.