Népszavazási értesítőket égetett el egy postás

Vágólapra másolva!
Egy kecskeméti postás 1400 népszavazási értesítőt gyújtott fel, mert állítása szerint megrettent a rá váró feladattól - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában. A korábbi napokban egy debreceni postás elásott többszáz értesítőt.
Vágólapra másolva!

Közel 1400 népszavazási értesítőt égetett el egy kecskeméti postás - értesült a Magyar Nemzet. A Bács-Kiskun megyei megyeszékhely jegyzője, Metzinger Éva szerint úgy derült ez ki, hogy egyre többen tettek panaszt a helyi választási irodánál. A kézbesítő, aki elégette a dokumentumokat, csak egy hónapja dolgozott a postánál. A postás azzal védekezett: megrettent a feladattól, ezért gyújtotta fel az értesítőket - írta a Magyar Nemzet.

A posta büntetőfeljelentést tett az ügyben, és a helyi választási irodával együttműködve értesítik az 1400 érintettet. Pár nappal ezelőtt egy debreceni postás követett el hasonlót: ő elásott 732 értesítőt.

A fővárosi XI. kerületben több mint kétezer értesítő nem talált gazdára, nem vette át őket senki. Újbuda jegyzője szerint ez nem nagy szám, hiszen összesen 107 ezer darabot kellett kézbesíteni a választópolgároknak. A posta ma már csak ott hagyhatja kint az értesítőt, ahol egyértelmű jel utal arra: ott lakik az érintett személy.