Elindította a webes Office-t a Microsoft

Vágólapra másolva!
A Google Docs vagy más online szövegszerkesztő felhasználóinak csalódást okoz majd az Office Live Workspace: ebben ugyanis csak megosztani és megnézni lehet a dokumentumokat, szerkeszteni nem. A tesztáltozat most lett nyilvánosan elérhető.
Vágólapra másolva!

A Microsoft tegnap tette elérhetővé az Office webes kiegészítőjét, amelyben a felhasználók a böngészőn keresztül érhetik el a Word, Excel és PowerPoint dokumentumaikat. A megoldás előnye, hogy a fájlokat így bármilyen, internet-kapcsolattal rendelkező számítógépen meg lehet nyitni, akár Office nélkül is, és a szállításukhoz nincs szükség pendrive-ra vagy más adathordozóra. A dokumentumok e-mailhez való csatolása helyett is elég a linkjüket elküldeni, és maguk az Office-alkalmazások is képesek közvetlenül a webes tárhelyre menteni.

A fájlok szerkesztéséhez viszont továbbra is le kell menteni és meg kell nyitni őket a gépre telepített szoftverrel, vagyis a webes Office nem váltja ki a hagyományos szoftvercsomagot - ellentétben a legnagyobb versenytárssal, a Google Applications keretében működő Docs (magyarul Dokumentumok) nevű szövegszerkesztővel. Ez utóbbi ugyanis egy egyszerű szövegszerkesztőnek vagy táblázatkezelőnek megfelelő funkcionalitást kínál a böngészőben.

A Microsoft viszont nem szeretné webes változatra cserélni a telepített szoftvereket, ezért a Live márkanév alatt megjelentetett online alkalmazásai csupán kiegészítik azokat. Az Office Live Workspace jelenleg a publikus béta, vagyis a nyilvános tesztváltozat állapotában van, amit egy százezer fős zárt teszt után indítottak el tegnap, és egyelőre csak angol nyelven érhető el a http://workspace.office.live.com webcímen.