Az Acer felvásárolhatja az E-Tent

Vágólapra másolva!
A tervek szerint 291,3 millió dollárért kerül az Acer tulajdonába a Windows Mobile 6.0-alapú, GPS-es Glofiish okostelefonok gyártója, az E-Ten.
Vágólapra másolva!

Az Acer képviselője szerint mind az E-Ten, mind az Acer vezetősége egyhangúlag hagyta jóvá az üzletet, de a részvényesek szavazása és a kormányzati szabályozók jóváhagyása még hátravan. Az üzlet várhatóan az év harmadik negyedévében zárul le.

A megállapodás értelmében az Acer 1:1,07 arányú részvénycserét ajánl az E-Ten forgalomban lévő részvényeiért, a tranzakció után a kibocsátott részvények az Acer összes forgalomban lévő részvényeinek körülbelül 6 százalékát fogják kitenni.

Az Acer a vásárlás fő indokaként a mobilitást említi, a lépéssel ugyanis erősödik a vállalat piaci pozíciója, és tovább bővítheti kézi eszközeinek skáláját okostelefonokkal és GPS eszközökkel.

Már korábban is felröppentek hírek azzal kapcsolatban, hogy a cég beszállna az okostelefon-üzletbe. A 2005-ös év végén az merült fel, hogy a Samsung Electronics fogja szállítani a memóriát szállítani a 2006 második felében megjelenő, Windows Mobile alapú, 3G-s Acer PDA-telefonokba. A tavalyi CeBIT során pedig a vállalat elnöke, Gianfranco Lanci azt nyilatkozta egy német napilapnak, hogy három-hat hónapon belül egy olyan, e-mailezésre kihegyezett okostelefonnal rukkolnak elő, amellyel a Blackberryvel szeretnék felvenni a versenyt. Úgy tűnik, a tervek most végre megvalósulhatnak ezzel az akvicízióval.

PC World