Vágólapra másolva!
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács forráshiány miatt el nem indult erdőművelési feladatok közmunkaprogramba való bevonására ösztönzi az erdészeti társaságokat. A tanács döntött arról is, hogy Posta országosan kiterjesztheti Postapartner Programját.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) döntött arról, hogy 700 millió forint támogatást kapnak az állami erdészeti társaságok azért, hogy részt vegyenek az idei erdőművelési célú közmunkaprogramban.

A tanács a hátrányos helyzetű, tartós munkanélküliek segítése végett átmeneti munkalehetőségek megteremtését biztosítja az erdőművelési célú közmunkaprogram támogatásával. A döntés alapján az erdőművelési közmunkaprogramban olyan állami tulajdonú erdészeti társaságok vesznek részt, amelyek tulajdonosi jogait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) gyakorolja.

A részvétel érdekében, a pályázati önrész kiegészítésére az MNV Zrt. a portfóliójába tartozó, pályázatban résztvevő 17 állami erdészeti társaság számára a program összértékének arányában összesen 700 millió forintot biztosít.

Az erdőművelési közmunkaprogram mintegy 2 milliárd forintos összértékkel csaknem 2500 tartósan munkanélküli időszaki foglalkoztatását biztosítja. A program segítségével olyan közcélú erdőművelési és erdőnevelési munkákat, illetve közjóléti feladatokat végeznek majd el, amelyek eddig forrás hiányában elmaradtak.

Az NVT döntött arról is, hogy az eddig 4 megyében már elindult Postapartner Programját országosan kiterjesztheti a Magyar Posta Zrt.