Vágólapra másolva!
Silvio Berlusconi, az AC Milan tulajdonosa szeretné, ha Andrej Sevcsenko ismét csapatában játszana.

"Állandóan Sevcsenko visszatérése jár az eszemben. Azt hiszem, Roman Abramovicsnak, a Chelsea tulajdonosának nem jelentene problémát elengedni őt. Számunkra ez lenne a legjobb megoldás" - nyilatkozta Berlusconi a Gazzetta dello Sportnak.

Az ukrán csatár 1999-ben 26 millió dollárért szerződött a Dinamo Kijevtől Milánóba, majd 2006 májusában írt alá a Chelsea-hez 45 millió euóróért. Londonban azonban nem tudott meghatározó játékossá válni.

Berlusconi kitért a Milan Bajnokok Ligája-búcsújára is, és többek között Ronaldo hiányával magyarázta, hogy az Arsenal 2-0-ás idegenbeli győzelemmel búcsúztatta a címvédő piros-feketéket.

"A legjobban Ronaldo hiánya tűnt fel. Nagyon kellett volna egy olyan játékos, mint ő. Én azt hiszem, még vissza fog térni" - mondta Berlusconi arra utalva, hogy a brazil csatárzseni februárban térdszalagszakadást szenvedett, s kétségessé vált, tudja-e folytatni pályafutását.