Reptéri kiárusítás Romániában

Vágólapra másolva!
A bukaresti Henri Coanda (Otopeni) repülőtér tőzsdére vinni kívánt részét az eredetileg tervezett 5 százalékról 20 százalékra tervezi emelni a román szállítási minisztérium - adta hírül pénteki számában a Ziarul Financiar.
Vágólapra másolva!

A tekintélyes üzleti-pénzügyi napilap Ludovic Orban közlekedési miniszterre hivatkozva írt a tárca e szándékáról. A miniszter azzal indokolta a tőzsdei jegyzés arányának növelését, hogy a befektetők talán túl kicsinek tekintik a privatizálásra szánt 5 százalékot.

A részvénykibocsátás arányának növelése a minisztérium kezelésében lévő Baneasa repülőteret működtető vállalatra, akárcsak a konstancai Mihail Kogalniceanu és a temesvári Traian Vuia légikikötőkre is kiterjed. Ugyanez vonatkozik a hajózható csatornákat, a tengeri és folyami kikötőket működtető állami cégekre is.

A lap emlékeztet, hogy a Henri Coanda repülőtér értékét tavaly az egyik befektető céggel közösen végzett felmérés alapján 890 millió euróra becsülték, figyelembe véve azt is, hogy 2006-ban 61,7 millió eurós üzletet bonyolított le, mintegy 40 százalékos haszonnal. Az üzleti forgalom tavaly 71,5 millió eurót tett ki, az idei pedig az előzetes számítások szerint eléri a 74 millió eurót.

A légikikötő tavaly 4,9 millió utast szolgált ki, ami 40 százalékos gyarapodás az előző esztendőhöz képest. Ebben az évben várhatóan 20-25 százalékkal emelkedik az utasok száma.
Ha a román állam a repülőtérnek csupán 5 százalékát vinné tőzsdére, mintegy 45 millió euró bevételre tenne szert. A 20 százalékra való emeléssel viszont 180 millió euró folyna be az államkasszába.

Ahhoz azonban, hogy az említett repülőteret jegyezni lehessen a tőzsdén, a kormánynak el kellene törölni azt a sürgősségi rendeletét, amely a két fővárosi repülőteret igazgató vállalatok fúziójáról döntött. A tavaly márciusban született döntés arról rendelkezik, hogy a Henri Coandát és az Aurel Vlaicut összeolvasztják egy közös vállalattá. Ezt azonban bírósági úton megtámadták, a korábbi rendelet érvénytelenítése hárítaná el most az akadályokat a részvénykibocsátás elől.