Mobil-online természetvédelmi közösséget indít a WWF

Vágólapra másolva!
Többek között a Nokia is támogatja a WWF által indított, fiatalokat célzó, online természetvédelmi közösséget, amelyet kifejezetten mobiltelefonokra optimalizáltak.
Vágólapra másolva!

A WWF, az IUCN és a Nokia új online közösségi portált indított el, amelynek lényege, hogy a fiatal nemzedék kifejtheti véleményét a környezettel kapcsolatban. A portálra a felhasználók videókat, képeket tölthetnek fel, és megoszthatják egymással gondolataikat is. A portál célja, hogy látogatói rangsorolják mások bejegyzéseit, megvitassák az általuk legfontosabbnak tartott kérdéseket és megosszák egymással ötleteiket, illetve a saját közösségükben már bevált megoldásokat. A portál felhasználói között havonta egy győztest választanak, aki egy Nokia-telefont kap ajándékba.

A végső győztest egy prominens környezetvédőkből álló csoport választja ki. Nyereménye az lesz, hogy részt vehet az októberi IUCN Világmegőrzési Kongresszusán Barcelonában, ahol lehetőséget kap, hogy ötleteit közvetlenül a világ meghatározó politikusaival, környezeti és üzleti vezetőivel is megossza. Az ötlet első olvasatban kicsit meseszerűnek hangzik, de bízzunk a nemes célban.

Mivel az internethez és az online közösségekhez való hozzáférés egyre népszerűbb eszközei a mobiltelefonok, a portált mobiltelefonos videók és fotók készítésére és a hozzászólások feltöltésére is optimalizálták. A portál a 13 és 35 év közötti korosztályt célozza meg.