A Cassini átrepült az Enceladus anyagsugarán

Vágólapra másolva!
A Szaturnusz körül keringő Cassini-űrszonda mindössze 50 kilométerre haladt el az Enceladus nevű hold felszíne felett, keresztezve a gejzírek által kilövellt anyagszemcsék felhőjét.
Vágólapra másolva!

A Cassini 2008. március 12-én minden korábbinál közelebb haladt el az Enceladus mellett. A korábbi három találkozó során 1267, 500 és 168 kilométerre közelítette meg az égitestet, ezúttal azonban lényegesen közelebb jutott hozzá: a legkisebb távolság idején mindössze 50 kilométer választotta el a felszínétől.

A randevú során a szonda közel 200 méter felbontású fotókat rögzített az égitestről. A legkisebb távolság idején a déli szélesség 21. és a nyugati hosszúság 135. foka felett volt, ahonnan útja a hold déli sarkvidéki területei felé vezetett. Az Enceladus déli poláris vidékén találhatók a Tigriskarmolásoknak nevezett képződmények, amelyek repedéseiből gejzíreknek nevezett kitörésekben anyag repül ki az űrbe, közel 400 méter/másodperces sebességgel.

A szonda a felszíntől mért 50 kilométeres távolság elérését követően 30 másodperccel haladt el a kérdéses vidék felett, ekkor 200 kilométerre volt a felszíntől. 15 kilométer/másodperces sebességgel haladt át a részecskefelhőn.

A közelítés során a legfontosabb adatokat a pordetektortól és a semleges részecskéket tanulmányozó spektrométertől várták. A pordetektor azonban sajnos valamilyen előre nem látott probléma miatt éppen a legnagyobb közelítés környékén nem rögzített adatokat, a másik érzékelő méréseit még értékelik.

Forrás: NASA, JPL, SSI

A közelítés geometriája (NASA, JPL, SSI)

Az alábbi kép a közelítés elején készült, és az eddigi legrészletesebb felvétel az északi sarkvidékről, amelyen a két híres és furcsa kráter: az Ali Baba és az Aladdin is látható. Belsejükben szokatlanul nagy és magas kiemelkedések vannak, amelyek eltérnek a becsapódásos kráterek általános megjelenésétől. Egyes modellek alapján elképzelhető, hogy a becsapódások mellett, esetleg azokkal kapcsolatban vulkáni folyamatok alakították ki a képződményeket. Az új megfigyelések megerősítették a korábbi ismeretet, amely szerint a déli sarkvidék az ott látható kevesebb kráter alapján sokkal fiatalabb az északinál.

Forrás: NASA, JPL, SSI

A 176 méter/pixel felbontású kép 30 ezer kilométer távolságból mutatja az Enceladust. A kép közepétől enyhén jobbra látható két kráter a fent említett Ali Baba és az Aladdin. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, JPL, SSI)

Forrás: NASA, JPL, SSI
Korábbi kép az anyagsugarakról

Az anyagsugarak messziről, hátsó megvilágításból mutatkoznak látványosnak, mint az balra, egy korábbi felvételen megfigyelhető. Közelről nehéz őket fényképezni, mivel halvány fényük látszólag nagy területen oszlik meg. A jelenlegi közelítés fő célja ezért nem is a képi megörökítés, hanem az összetétel vizsgálat volt - ami sajnos csak félsikerrel járt.

Bár a Cassini eredetileg négy évre tervezett küldetése hivatalosan idén véget ér, a sikeres programot meghosszabbították. 2008. október 9-én terveznek még egy Enceladus-közelítést, amikor az űreszköz ismét az egyik anyagsugáron fog áthaladni, és annak részecskéit közvetlenül megvizsgálni.