Csúcstalálkozó tartanak a gazdasági válság miatt

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok ellenőrzés alatt tartja a helyzetet - jelentette ki az amerikai elnök hétfőn, magas rangú pénzügyi politikusokkal tervezett találkozója előtt. A találkozón az amerikai pénzügyminiszter, a Fed elnöke, valamint a SEC tőzsdefelügyelet és a határidős árukereskedelmi bizottság vezetője is részt vesz.
Vágólapra másolva!

A találkozón az amerikai pénzügyi piacok helyzetével, valamint a továbbgyűrűző ingatlan- és jelzálogpiaci válsággal kapcsolatos lehetséges további tennivalókat vitatják meg. Az elnök szavai szerint bár országa "nehéz időket él át", az Egyesült Állmok pénzügyi helyzet "erős", a tőkepiacok "eredményesen és hatékonyan" működnek. George W. Bush arról biztosította a világot, hogy az amerikai kormány azonnal cselekszik, amint az szükséges.

Az amerikai pénzügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a pénzügyi rendszer "esendőbb, mintsem jelenleg szeretnénk", de a kormány felkészült, hogy minden szükségeset megtegyen a pénzügyi piacok megnyugtatására és az amerikai gazdaság egészének kárait olyan alacsonyan tartsa, amennyire csak lehet.

Miközben egyre erősödnek azok a hangok, hogy az amerikai gazdasági recesszió elkerülhetetlen, a piacok az amerikai Fed keddi kamatdöntését várják. Elemzők szerint 1-1,25 százalékpontos kamatcsökkentés sem kizárt. Az amerikai pénzügyi szektorra nehezedő nyomás amellett szól, hogy a Fed Nyíltpiaci Bizottsága a jelenlegi 3,00 százalékról akár 2,00 százalékra, vagy az alá szállítsa le irányadó szövetségi napikamatcélját.

A Fed már hétfőre virradóra váratlanul és azonnali hatállyal negyed százalékponttal 3,25 százalékra csökkentette a leszámítolási kamatát, amelyet közvetlen hiteleire a bankoknak számol fel. A Fed ezen kívül bejelentette, hogy új hitelezési programot indított el, egyelőre 6 hónapos időtartamra. Ennek a keretében az elsődleges értékforgalmazók ugyanolyan kamat mellett vehetnek fel hitelt közvetlenül a jegybanktól, mint a kereskedelmi bankok - ez utóbbira az 1929-es tőzsdekrach óta nem volt példa.

A Fed a múlt kedden 200 milliárd dolláros likviditásnövelő árveréssorozatot hirdetett, és felújította a tavaly decemberben kezdett hitelcsere-együttműködést is az Európai Központi Bankkal (EKB), a Svájci Nemzeti Bankkal, a kanadai és a brit központi bankkal. A Fed már azt megelőzően is hirdetett egy 200 milliárd dolláros aukciót, és a piacok ezeket az összegeket talán már megérzik.

Elemzők szerint a Fed lépései jól kiegészítik az eddigi és a még várt kamatcsökkentéseket, amelyek javítják ugyan a gazdasági hangulatot, de közvetlen hatásuk ott, ahol a baj van - a nagybani, bankközi piacokon - viszonylag csekély. Ellenben az efféle intézkedések alkalmasak a likviditás közvetlen bővítésére a "nem elsőrendű válság" okozta aggodalmak miatt beszűkült bankközi devizapiacokon. Most már "csak" az a kérdés, hogy a piaci spekuláció megelégszik-e a pénzesővel, vagy úgy véli, hogy még sok minden kikényszeríthető a pénzügyi kormányzatból, mindenekelőtt az alapkamat mértéktelen csökkentése.