Inka leletek Argentínában a Google-lel

Vágólapra másolva!
Két argentin régész a Google Earth fotóinak segítségével fedezett fel egy értékes régészeti lelőhelyet a dél-amerikai ország észak-keleti részében. La Rioja megyében egy 500 hektáros területet elfoglaló, prekolumbián korból származó épületegyüttes romjait mutatják a felvételek.
Vágólapra másolva!

A régészek, akik az inka birodalom úthálózatának megrajzolásához nézték át a képeket, az internetben váratlan eszközt találtak, amely lehetővé teszi számukra, hogy költséges ráfordítások nélkül tehessenek nagy felfedezéseket. Az ásóval, ecsettel a föld fölé görnyedő hagyományos régészimázs mellett immár megjelenik a számítógép képernyőjét tanulmányozóé is.

A Google képein köralakú, 12 méter átmérőjű építmények láthatók, amelyeket a földből helyenként kimagasló kőfalak választanak el egymástól. Az építményeken fehér, vörös, fekete kövek váltakoznak geometriai alakzatokban. A régészek remélik, hogy tanulmányozásuk segítséget ad annak megfejtéséhez, hogy milyen rítusok, szimbólumok vezérelték az építőket. A Google pontosan meghatározta a hely koordinátáit, a régészek azonban nem hozták ezeket nyilvánosságra, amíg a helyszínen nem végeznek alapos kutatást. Ezzel óvni akarják a lelőhelyet, amely az építmények száma és kiterjedtsége miatt nagy jelentőségű - írta az El País című spanyol lap.

Bár a kereket nem ismerték, az inka birodalom fő jellemzője a rendkívül gyors kommunikációs rendszer volt. Ezt az üzenetvivők gyorsasága, valamint a kiterjedt úthálózat tette lehetővé, amely a birodalom középpontjától kiindulva ezerkilométerekre terjedt ki. Az egész kontinens régészei munkálkodnak már évek óta azon, hogy összeállíthassák ezeknek az utaknak a térképét.