Vágólapra másolva!
A cseh válogatott szövetségi kapitánya, Karel Brückner a múlt héten hirdette ki a március 26-ai, Dánia elleni barátságos mérkőzésre készülő keretét, de nem ez volt a legfontosabb bejelentés, amit a tréner tett. A 68 esztendős edző ugyanis elárulta, hogy a nyári Európa-bajnokságot követően távozik a nemzeti tizenegy kispadjáról - és ezzel a negyedik Eb-szereplő szövetségi kapitány lett, akiről biztosan tudni: a kontinensviadal után feláll a kispadról.
Vágólapra másolva!

A csehek szövetségi kapitányának bejelentése elsősorban az időpontja miatt volt váratlan, hiszen azt azért sejteni lehetett, hogy Brückner csak az Eb-ig marad a kispadon. Ezt egyrészt a szakember életkora magyarázza (a mester novemberben már 68 esztendős lesz), másrészt pedig meglehetősen régóta dirigálja a válogatottat: még 2002-ben vette át Jan Kollerék irányítását.

Más kérdés, hogy Brückner elődjeihez képest sokkal sikeresebb, hiszen sorozatban három nagy tornára is kivezette a gárdát, a csehek ott voltak a 2004-es Európa-bajnokságon, majd a 2006-os vébén is - ráadásul az önálló Csehország korábban sohasem szerepelt világbajnokságon. Hiába kvalifikálta magát azonban a csapat viszonylag magabiztosan a 2008-as kontinensviadalra is, Brückner egyre több kritikát kapott, és sokan rebesgették, hogy a torna után lejáró szerződését nem fogják meghosszabbítani - ez immár bizonyossággá vált. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ki lesz az utódja, bár pár nevet már emlegetnek esélyesként, a hírek szerint Petr Rada vagy Ivan Hasek kerülhet a cseh válogatott élére.

Brücknerhez hasonló helyzetben van a spanyolok szakvezetője, Luis Aragonés is, hiszen ő is az idősebb mesterek közé tartozik (egy évvel öregebb cseh kollégájánál), ráadásul szintén rengeteg kritikát kapott az utóbbi időszakban. Hiába juttatta ki a hispán együttest a 2006-os vébére és az idei Eb-re is, az utóbbi időben a Real Madrid sztárjának, Raúlnak a mellőzése miatt a spanyol sajtó és futball-közvélemény rendre Aragonés ellen kampányol.

Mivel a tréner már jó előre bejelentette, hogy a kontinensviadal után távozik posztjáról, így aztán a spanyol szövetség még tavaly ősszel kinevezte sportigazgatónak az egykori kiváló futballistát, Fernando Hierrót, aki a hírek szerint a Real Madrid volt mesterét, Vicente del Bosquét szeretné a válogatott kispadjára szerződtetni. Spanyolországban mindenki nyílt titokként kezeli, hogy nyártól Del Bosque lesz a szövetségi kapitány, ami Aragonésnek nem nagyon tetszik, és kissé sértődötten még azt is kilátásba helyezte, hogy még az Eb előtt távozik - mindez semmiképpen sincsen jó hatással a válogatottra.

A svájciak sokkal korrektebb módon oldották meg a leendő cserét, hiszen náluk nem csak azt lehet tudni, hogy a szakvezető, Jakob "Köbi" Kuhn távozik a kontinensviadal után, hanem azt is, hogy ki lesz az utódja. Kuhn még 2001-ben vette át a "Nati" vezetését, és vezérletével a gárda a 2004-es Eb-re és a 2006-os vébére is kijutott (a 2008-as kontinensviadalra rendezőként nem kellett selejtezőt játszania), vagyis kifejezetten sikeres volt szövetségi kapitányként.

Ennek ellenére már 2006 októberében bejelentette, hogy csak az Európa-bajnokságig marad, és a svájci szövetség tavaly meg is kezdte az utód keresését. Már akkor is elsősorban Ottmar Hitzfeld nevét emlegették, és pár héttel ezelőtt a feltételezésből tény lett: a Bayern München jelenlegi mestere hivatalosan is bejelentette, hogy 2008. július elsejétől átveszi a svájci válogatott vezetését - egyelőre a 2010-es vébéig.

Forrás: EPA

Van Basten bármit ér el a hollandokkal az Eb-n, az Ajaxnál tárt karokkal várják

Néhány nappal később aztán a hollandoknál is eldőlt az edzőkérdés: a jelenlegi szövetségi kapitány, Marco van Basten (aki 2004-ben került az Oranje élére) még 2007 decemberében árulta el, hogy az Európa-bajnokságot követően már nem a válogatottat, hanem egykori klubját, az Ajax Amsterdamot fogja irányítani. A hírek szerint egyébként a holland szövetség szerette volna 2010-ig meghosszabbítani a kontraktusát, de a tréner inkább az Ajaxot választotta, így a németalföldieknek új mestert kellett keresniük, és meglehetősen gyorsan meg is találták: a kontinensviadalt követően a Feyenoord jelenlegi szakvezető, Bert van Marwijk lesz majd az Oranje edzője.

Egyelőre még csak erről a négy szövetségi kapitányról tudni, hogy az Eb után feláll a kispadról, de más trénerek kapcsán is felmerült ez a lehetőség. A horvátok mesterét, Slaven Bilicet például a West Ham Uniteddel és a Hamburggal hozták kapcsolatba, sőt utóbbi klub meg is kezdte a tárgyalásokat a szakemberrel, de Bilic a minap kijelentette, hogy a 2010-es vébéig maradni szeretne jelenlegi feladatkörében.

Az olaszokat irányító Roberto Donadoni sorsa viszont a hírek szerint az Eb-szerepléstől függ majd: a mester kontraktusa a torna után lejár, és bár ő szerette volna már most meghosszabbítani, a szövetség egyelőre nem tett új ajánlatot. Sőt Donadoni állítólag csak akkor maradhat, ha a squadra azzurra legalább elődöntős lesz - ami az aktuális világbajnoktól végül is nem túlzott elvárás.

www.infosport-focivilag.hu