Állami tulajdonba kerülnek a tokhalak

Vágólapra másolva!
Az orosz állami halászati bizottság (Goszkomrijbolovsztvo) állami monopóliummá nyilvánítaná a tokhalak halászatát, feldolgozását és a belőlük készülő termékek, mindenekelőtt a kaviár értékesítését - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A testület törvényjavaslatot készített elő, amely szerint az orosz felségvizeken, továbbá a tavakban élő tokhalak az állam tulajdonát képeznék, míg a Kaszpi- és az Azovi-tengerben élő társaikra a nemzetközi szabályozás lenne érvényes. A mesterséges tavakban tenyésztett halak regionális, helyhatósági vagy magántulajdonban lennének. Az állam joga lenne meghatározni az állományok nagyságát, a feldolgozható halmennyiséget. Végső soron mind a természetes, mind a mesterséges környezetben élő tokhalak populációját, tenyésztését és forgalmazását ellenőriznék.

Andrej Krainij, a Goszkomrijbolovsztvo vezetője beiktatása óta kifogásolja, hogy legális keretek között mindössze 7-9 tonna fekete kaviárt termelnek évente, miközben az orvhalászatra alapuló értékesítés ennek sokszorosa. A tét nem kicsi: a kaviár világpiaca becslések szerint évente mindössze 350 tonna, ennek megfelelően a termék ára Európában 6000 euró kilogrammonként.

A legális forgalmazók támogatják a Goszkomrijbolovsztvo kezdeményezését, az egyik cég vezetője szerint az állami monopóliumot még a halászat 50 éves tiltásával is ki kellene egészíteni, hogy a természetes élőhelyeken helyreálljon a tokhal-populáció. Mások a forgalmazást is betiltanák, amíg megszakadnak az orvhalászok és a korrupt állami bürokraták között kiépült kapcsolatok a kaviár fekete értékesítésére - olvasható a Napi Gazdaságban.