Vágólapra másolva!
Rég nem látott tettre készül Gera Zoltán és csapata, a West Bromwich Albion, ha a birminghami gárda legyőzi a Portsmouth-t az FA-kupa elődöntőjében, akkor az 1888-1889-es kiírás óta először fordul majd elő, hogy nem lesz élvonalbeli klub a fináléban, mivel a másik ágon a Ferenczi Istvánt foglalkoztató Barnsley a hozzá hasonlóan másodosztályú Cardiff Cityvel játszik. A Premier League-ben következik az Arsenal-Liverpool trilógia második felvonása, a két brigád szerdán BL-elődöntőt vívott egymással, kedden jön a visszavágó, de még beiktattak egy bajnoki csörtét is. A Serie A-ban a Romának lehetnek meleg percei a Genoa ellen, az Inter sem babazsúrra lesz hivatalos Bergamóba, Spanyolországban a két nagy mellé felzárkózó Villarreal sevillai fellépése ígérkezik a hétvége csemegéjének, míg a Bundesligában a tavasszal pazar formát futó Wolfsburg Huszti Szabolcs Hannoverével meccsel majd.

A szerdai Bajnokok Ligája randevújuk után ezúttal az angol labdarúgó-bajnokságban találkozik egymással az Arsenal és Liverpool.

A helyszín ezúttal is a londoni Emirates-stadion lesz, igaz, a vendégek számára ez az összecsapás közel sem bír akkora téttel, mint a hétközi, 1-1-re végződött BL-negyeddöntő. Előbbin több helyzetet dolgozott ki Arséne Wenger együttese, mégis a Rafael Benítez által irányított Vörösök várhatják - egy fokkal - kedvezőbb helyzetből a keddi visszavágót.

A címvédő Manchester United - amely ötpontos előnnyel várja a játéknapot - ezúttal a Middlesbrough vendégeként gyűjtheti be a három pontot, s az együttes formáját tekintve, ez elméletileg nem okozhat komoly gondot.

A második Chelsea-re már jóval nehezebb feladat vár, miután a hazai pályán mindenkire veszélyes Manchester Cityhez látogat.

A Portsmouth és a West Ham United összecsapását április 8-ra halasztották, miután előbbi - egyedüli Premier League-csapatként - az FA-kupa elődöntőjében érdekelt. A Pompey Gera Zoltán csapatával, a West Bromwich Albionnal találkozik szombaton a Wembley-stadionban, míg vasárnap ugyanitt a Ferenczi Istvánnal felálló Barnsley a szintén második vonalbeli Cardiffal csap össze.

Az FA-kupa 137 (!) éves történetében 1908 óta ez a első olyan idény, amikor a legjobb négy között mindössze egy élvonalbeli csapat található. Arra, hogy a döntőben ne legyen első osztályú gárda, utoljára az 1888-1889-es (!) kiírásban volt példa.

Premier League, 32. forduló:
szombat:
Arsenal - Liverpool 13.45 ó
Aston Villa - Bolton Wanderers 16
Blackburn Rovers - Tottenham Hotspur 16
Fulham - Sunderland 16
Manchester City - Chelsea 16
Newcastle United - Reading 16
Wigan Athletic - Birmingham City 16

vasárnap:
Middlesbrough - Manchester United 14.30
Everton - Derby County 16

FA-kupa, elődöntő:
szombat:
West Bromwich Albion (II. osztályú) - Portsmouth 13.15

vasárnap:
Barnsley (II.) - Cardiff City (II.) 17 ó

Az állás:
1. Manchester United 32 68-15 76 pont
2. Chelsea 32 56-23 71
3. Arsenal 32 62-26 70
4. Liverpool 32 56-24 62
5. Everton 32 48-27 57
6. Portsmouth 32 46-33 53
7. Blackburn Rovers 32 42-38 50
8. Aston Villa 32 52-44 49
9. Manchester City 32 37-37 49
10. West Ham United 32 35-39 44
11. Tottenham Hotspur 32 61-55 39
12. Newcastle United 32 37-58 35
13. Middlesbrough 32 28-45 34
14. Sunderland 32 29-49 33
15. Reading 32 37-58 32
16. Wigan Athletic 32 28-47 31
17. Birmingham City 32 38-49 30
18. Bolton Wanderers 32 30-48 26
19. Fulham 32 29-53 24
20. Derby County 32 16-67 11 - már kiesett

Az AS Roma továbbra sem számíthat Francesco Totti csapatkapitányra, így nélküle folytatja a harcot a scudettóért az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. A fővárosiak a Bajnokok Ligájában hazai pályán a Manchester Unitedtől elszenvedett 2-0-s vereség után a Genoa ellen javíthatnak, szintén saját közönségük előtt. Amennyiben a Farkasok még komolyan gondolják a bajnoki cím megszerzését, nem hibázhatnak.

Az éllovas és címvédő Internazionaléra mindenképpen nehezebb feladat vár, hiszen az Atalantához látogat, ráadásul nem örvend kirobbanó formának, amit az is bizonyít, hogy utolsó három találkozóján mindössze két pontot sikerült begyűjtenie.

Nem is annyira titkon a 11 pontos hátrányban lévő - de egy meccsel kevesebbet játszott - Juventusnál is a bajnoki címről álmodoznak köszönhetően az első két csapat sorozatos botladozásának.

"Amíg van rá esélyünk, addig hiszek benne. Persze igaz, hogy a másik két együttes már csak elvesztheti a bajnokságot, de miért ne történhetne ez meg?" - mondta Claudio Ranieri, a Zebrák vezetőedzője, akinek Palermóban kell győzelemre vezetnie gárdáját, hogy életben tartsa álmait.

A negyedik, még BL-indulást érő helyért csatázó csapatok közül az AC Milan a Cagliarit, a lépéselőnyben lévő Fiorentina a Regginát fogadja, míg az Udinese Sienába látogat.

Serie A, 32. forduló:
szombat:
AS Roma - Genoa 18 ó
AC Milan - Cagliari 20.30

vasárnap:
Atalanta - Internazionale 15 ó
Catania - Napoli 15
Fiorentina - Reggina 15
Parma - Lazio 15
Sampdoria - Livorno 15
Siena - Udinese 15
Torino - Empoli 15
Palermo - Juventus 20.30

Az állás:
1. Internazionale 31 57-21 69 pont
2. AS Roma 31 55-30 65
3. Juventus 30 51-25 58
4. Fiorentina 31 45-32 53
5. Udinese 31 42-39 50
6. AC Milan 31 45-27 49
7. Sampdoria 31 44-37 49
8. Genoa 31 38-43 42
9. Atalanta 31 46-44 41
10. Napoli 31 41-44 40
11. Lazio 31 37-39 38
12. Siena 31 33-38 36
13. Palermo 31 39-49 36
14. Torino 31 32-38 34
15. Parma 30 35-47 29
16. Catania 31 25-38 29
17. Livorno 31 29-45 29
18. Cagliari 31 28-47 29
19. Reggina 31 27-45 27
20. Empoli 31 24-45 26