New York vegyesen zárt

Vágólapra másolva!
Hétfőn vegyesen zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók a nap közben elért nyereségek után.
Vágólapra másolva!

A New York-i tőzsde zárásakor a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,26 százalék (6,15 pont) gyengüléssel 2364,83 ponton állt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 612,43 ponton zárt 0,02 százalék (3,01 pont) erősödéssel fejezte be a hétfői kereskedést.

A nap folyamán még emelkedtek a főbb tőzsdemutatók, elsősorban a banki papírok drágultak, azoknak a híreknek a nyomán, hogy hamarosan lezárul a Washington Mutual Inc számára biztosított 5 milliárd dolláros készpénzjuttatási akció, és csökkenhetnek a legnagyobb amerikai takarékpénztár jelzáloghitel veszteségeivel kapcsolatos aggodalmak.

A befektetők attól tartanak, hogy a negyedéves beszámolók sorozatát indító Alcoa a vártnál gyengébb eredményekről fog beszámolni a tőzsde zárása után, s ez árnyékot vetett a nem elsőrendű válság végét remélő optimista hangulatra.