Vágólapra másolva!
Sorozatban negyedszer nyerheti meg a Győr a nőikézilabda Magyar Kupát. A bajnokságban veretlen és a BL elődöntőjében is érdekelt csapat egyrészt kiváló formában van, másrészt hazai környezetben fogadja az MK négyes döntőjében szereplőket.

Amint a hétvégi eseményt felvezető sajtótájékoztatón elhangzott: a Győr mindenképpen szeretné otthon tartani a kupát. A Dunaferr lehet a legnagyobb riválisa, már csak azért is, mert az újvárosiak 2004-ben éppen ellenfelük otthonában diadalmaskodtak.

A másik két résztvevő, a Debrecen és a Ferencváros az erőviszonyok alapján legfeljebb megszorongathatja a másik két alakulatot.

Az FTC aranyérme nem csak nagy meglepetés lenne, hanem egyben egyedüli rekorderré tenné a népligetieket, akik a Vasassal együtt eddig 11-szer nyertek Magyar Kupát. A Debrecen és a Dunaferr 5-5, a Győr pedig 3 alkalommal győzött.

A Halászi Takarék Magyar Kupa négyes döntőjének programja:
szombat, elődöntő:
Dunaferr - DVSC-Aquaticum 17.45
Győri Audi ETO KC - Budapest Bank-FTC 20 ó

vasárnap:
a 3. helyért: 15 ó
döntő: 17.30

A négy résztvevő eddigi MK-sikerei:
FTC: 1967, 1970, 1972, 1977, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 2001, 2003
Debrecen: 1985, 1987, 1989, 1990, 1991
Dunaferr: 1998, 1999, 2000, 2002, 2004
Győr: 2005, 2006, 2007