Újraindulhat a kiberháború Észtország ellen

Vágólapra másolva!
A 2007-es kiberháború kiújulásától tart Észtország internetbiztonsági főnöke.
Vágólapra másolva!

Tavaly véres zavargásokhoz és a balti ország online infrastruktúrájának megbénítását célzó támadásokhoz vezetett egy szovjet katonai emlékmű eltávolítása a főváros, Tallinn központjából. Hillar Aarelaid, az észt CERT számítógépes vészhelyzet-elhárító szolgálat vezetője szerint április 27-én, az emlékműviszály kezdetének évfordulóján újra ostrom alá kerülhet az ország. Az is lehet, hogy valamikor májusban újul ki a háború. Főleg a hónap kilencedik napja veszélyes. "Aki ismeri egy kicsit az orosz történelmet, azt tudja, hogy ez különleges nap"- mondta Aarelaid. Május 9-én ünneplik Oroszországban a második világháború befejezésének az évfordulóját.

A bronz katonaszobor eltávolítása miatt tovább romlott az amúgy sem felhőtlen észt-orosz viszony. A Kreml a felszabadító szovjet hősök emlékének meggyalázásaként értékelte az intézkedést, az észtek szerint pedig orosz kormányhivatalokból indultak az állami és kereskedelmi szervereket ért támadások. A Kreml ezt tagadta.

Az informatikai ostromállapot majdnem két hónapig tartott. Az észt e-kormányzati rendszer világhírű, még országgyűlési választáson is lehet az interneten szavazni, és a pénzügyi szolgáltatások nagy része is az interneten zajlik, az úgynevezett túlterheléses támadások ezért éppen az informatikai fejlettség miatt sok gondot okoztak. Szakértők szerint ez volt a hadtörténet első igazi kiberháborúja.

A CERT helyi vezetője szerint újabb vészhelyzet esetén a legfontosabb az azonnali cselekvés. "Ha öt percen belül blokkolni kell a külföldről jövő forgalmat, hogy megmentsünk tíz bankot, akkor nem várhatunk egy miniszter aláírására." A számítógépes támadások ellen kormányközi együttműködésre, az internetbiztonságra és a it-bűnözésre vonatkozó jogszabályok harmonizálására, átfogó kibervédelmi doktrinára van szükség - mondta a szakértő. Ezért kezdeményezte Észtország egy kiberháborús központ, a Cyber Defence Centre of Excellence megalakítását az észak-atlanti szövetség keretében.

A Tallinnban felállított központot ugyan jövőre nyitják meg hivatalosan, de már működik. "A NATO felismerte, hogy nemcsak a katonai rendszer ellen intézett csapás jelenthet támadást egy ország ellen" - mondta Hillar Aarelaid.