A bankokat nem éri kár atm-rabláskor

Vágólapra másolva!
A bankok nem szívesen áldoznak a készpénzkiadó automaták védelmére, mert a támadások számukra csak minimális vagyoni kárral járnak a berendezések biztosítása miatt - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A készpénzkiadó automatákat (atm) az elmúlt hetekben ért támadások nyomán megugrott a hitelintézetek érdeklődése az atm-ek védelme iránt. A rablási módok nem ismeretlenek a gyártók előtt, ezek megszaporodását annak tudják be, hogy egyrészt vélhetően azonos bűnelkövetői kör hajtja végre a támadásokat, másrészt a megnövekedett médiavisszhang miatt is emelkedhetett az ilyen módon pénzhez jutni akarók száma. A támadásokban több más bank (például az Erste) mellett érintett OTP Bank saját közlése szerint a legkorszerűbb rendszerszintű védelmet alkalmazza, és folyamatosan adaptálja a nemzetközileg elfogadott legújabb megoldásokat, biztonságtechnikai eszközöket. A bank megerősítette azt az információt, amely szerint a közeljövőben újabb hatékony biztonsági elemekkel bővül a védelmi eszköztáruk.

Az atm-gyártók ugyanakkor némiképp szkeptikusan nyilatkoztak a tervezett beruházásról. Az eddigi tárgyalásokon ugyanis azt tapasztalták, hogy a hitelintézetek nem szívesen áldoznak az atm-ben található pénzek szinte teljes védelmét biztosító, a bankjegyeket megfestő modulra sem. Pedig ennek költsége néhány százezer forint - ráadásul ilyen védelemmel korántsem kellene az összes atm-eket felszerelni, inkább csak a támadásoknak potenciálisan jobban kitetteket.

A bankok vonakodását a gyártók szerint az okozza, hogy számukra az atm-támadások nulla vagy csak minimális vagyoni kárral járnak - a berendezésekre ugyanis biztosítást kötnek, sőt, ha a készülék megfelel a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által megfogalmazott előírásoknak (márpedig csaknem az összes készülék ilyen), akkor az automatában lévő készpénzre is kiterjed a biztosítási védelem. A pénzintézeteket így legfeljebb presztízskár érheti, ám ezt is igyekeznek csökkenteni - nem véletlen, hogy a sajtóban is egyre ritkábban jelenik meg az üzemeltető bank neve egy-egy ilyen támadás kapcsán.

Egyes vélemények szerint a helyzeten az idei atm-rablási hullám változtathat. A megnövekedett károk miatt nem elképzelhetetlen, hogy a vagyonbiztosítási szerződések újrakötésekor a biztosítók már előírják a többletvédelmet - írja a Napi Gazdaság.