Vágólapra másolva!
Jövő vasárnap Magyarországra jön a tavaly egyéni időfutamban világbajnoki ezüstérmes Bodrogi László, aki a Critical Mass elnevezésű kerékpáros felvonulás sztárvendége lesz.

A szervezők tájékoztatása szerint a Credit Agricole magyar klasszisa Pekingből érkezik haza, mivel itthoni programja előtt teszteli az olimpiai pályát, melyen éremesélyesként indulhat majd augusztusban.

A Millenáris pályáján sorra kerülő rendezvényen 90 perces talkshow keretében lehet megismerkedni eddigi pályafutásával, illetve autogramot is oszt majd, valamint "vázdedikálást" is tart az érdeklődőknek, továbbá megfelelő időjárási körülmények esetén tesz pár tiszteletkört is a pályán.