Hernádi: nem alaptalanul aggódik a Mol

Vágólapra másolva!
Alátámasztotta a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság aggályait Brüsszelnek az a döntése, hogy beindítják a második, mélyebb vizsgálati szakaszt az osztrák OMV olajcég felvásárlási terveivel kapcsolatban - jelentette ki szerdán Brüsszelben Hernádi Zsolt, a magyar cég elnök-vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A Mol álláspontja szerint az OMV megkeresése komoly versenyjogi aggályokat kelt: nem szolgálja a fogyasztók érdekeit, ráadásul korlátozza a régióban lévő versenyt, mintsem egy hatékonyabb piac kialakítását elősegítené - fejtette ki Hernádi Zsolt az MTI-nek.

Az Európai Bizottság körülbelül egy hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy részletes vizsgálatot indít az OMV-nek a Mol felvásárlására irányuló terveivel kapcsolatban, mert az elsődleges piaci vizsgálat szerint a tervezett ügylet számos piacon versenyjogi aggályokat kelthet.

Hernádi Zsolt szerint az, hogy a vizsgálat a második szakaszba lépett, azt jelenti, hogy komplexebb, a szorosan vett érintetteken kívül szélesebb kört bevonó elemzést indítottak el. A vizsgálat célja, hogy tisztázza, amennyiben az OMV majd egy tényleges ajánlatot is benyújt, az milyen feltételekkel valósulhat meg, ha a Mol részvényesei is egyetértenek.

A Nabucco gázvezeték-programra Brüsszelnek több energiát kell fordítania, nem elég pusztán kinyilvánítani, hogy az EU számára egy stratégiailag fontos tervről van szó - tette hozzá Hernádi. Szerinte azon országok számára, amelyek nem érintettek a Nabuccóban, a beszerzési problémák továbbra is fennmaradnak. Ezért indította el a Mol az úgynevezett NETS projektet, amely a közép-európai gázszállító vállalatok összehangolását vagy akár összeolvasztását irányozná elő, és a belső infrastruktúrát teremtené meg ahhoz, hogy a más forrásokból is bejövő gáz eljusson a fogyasztókhoz, és ki tudjon alakulni egy több forráson alapuló, tényleges versenypiac a közép-európai régióban is.