Mélyponton az USA külkerhiánya

Vágólapra másolva!
Hiába erősödött valamelyest a dollár, az amerikai import fellendülése miatt az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya a várakozásokra cáfolva februárban 62,3 milliárd dollárra nőtt a januári 59 milliárd után.     
Vágólapra másolva!

Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt is közölte, hogy elsősorban a járművek és a gépek behozatalának növekedése húzta fel minden korábbinál magasabbra az import értékét, aminek növekedésével februárban a rekord értékű amerikai export nem tudott lépést tartani. A mérleg hiánya a teljes külkereskedelmi forgalom 5,7 százalékára nőtt, a hiány tavaly november óta idén februárban volt a legnagyobb.

Elemzők szerint a deficit további növekedésére kevés az esély, mivel a fogyasztás az Egyesült Államokban visszaesést jelez, továbbá az export lendületben van, amit erősít, hogy a dollár árfolyama ismét lefelé tart.