Új egység figyelhet a fővárosi projektekre

Vágólapra másolva!
A Főpolgármesteri Kabinet elfogadásra javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek azt a városvezetői elképzelést, hogy a 4-es metró és a csepeli szennyvíztisztító kivételével több mint 20, EU-támogatással finanszírozandó beruházás megvalósítására Projekt Megvalósító Egységet hozzanak létre - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel hétfőn.
Vágólapra másolva!

Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztési Rt. mintájára létrehozandó szervezet a főváros vagyonkezelő társaságának (BFVK) keretein belül jöhetne létre, a megvalósításban érintett cégek (például BKV Zrt., Közterület-fenntartó Zrt.) bevonásával.

Az igazgató hangsúlyozta: ezzel a megoldással elkerülhető lenne az, hogy további 50 hivatalnokot alkalmazzanak a többletfeladatokhoz. Az ellenőrzés a jelenlegi kétszintű helyett háromszintű lenne. A közbeszerzések lebonyolítását továbbra is a Főpolgármesteri Hivatal végzi. A konstrukció részleteiről a Fővárosi Közgyűlés jövő heti üléséig még tárgyalnak a szakértők - jegyezte meg.

Az MTI információi szerint a több mint 20 projekt összességében 110 milliárd forint beruházást jelent. A projektmegvalósító egység működtetéséhez szükséges humán és dologi erőforrásokra a beruházási összköltség két százalékát, 2009-től évi 750 millió forintot fordítanának.

Egyebek közt a Budapest Szíve Program, a Műjégpálya, az Uzsoki és a Tétényi utcai kórház rekonstrukciója, valamint a Szabadság híd és a Margit híd felújítása, a csepeli Gerinc út és több villamosvonal fejlesztése is szerepel az új szervezet feladatai között.