Indul a mobiltelefonos böngészőháború

Vágólapra másolva!
Miközben rohamos tempóban készül a Firefox mobilos változata, az Opera a Google mobilplatformján is megjelent: a PC-k után a telefonokon folytatódik a webböngészők küzdelme.
Vágólapra másolva!

A közkedvelt, nyílt forráskódú Firefox böngészőt fejlesztő Mozilla alapítvány tavaly év végén adott hírt róla, hogy mobilos változatot is készítenek a szoftverből. A speciális böngésző a Fennec, vagyis sivatagi róka nevet viseli majd, és egyelőre csak egy fejlesztőknek szánt pre-alpha változat jelent meg belőle.

Gyorsnak gyors

A Firefoxot gyorsasága és biztonságossága mellett a sokrétű bővítési lehetőségek miatt is kedvelték a PC-s felhasználók, amit a fejlesztők a mobileszközökön is szeretnének biztosítani - derül ki az Ars Technica írásából. A Fennecet ugyanúgy tele lehet majd pakolni hasznos kiegészítőkkel (extension), mint a windowsos változatot, és a böngészéshez kapcsolódó műveleteket - a webcímek megnyitását, a kedvencek felvételét - nagyon leegyszerűsítenék benne.

A mobilos felhasználás miatt a Mozilla a szoftver memória-fogyasztását is minél inkább igyekszik redukálni, ami a PC-s változatnál is sok gondot okozott. Az Ars Technika szerint ígéretes, hogy a böngésző jóval gyorsabb, mint a Nokia saját, OS2008 platformjára készült MicroB. A pre-alpha egyelőre csak a Nokia N810-es érintőképernyős internetező-táblájára jelent meg, ám a hosszú távú tervek szerint minden mobilplatformon elérhető lesz.

Opera Google-mobilra

A norvég fejlesztők által készített Opera, amelynek Mini változata most a Google Android mobilplatformra is megjelent, mindeddig az első számú alternatív mobilböngészőnek számított. Amellett, hogy a lelkes felhasználók letöltögették, több nagy cég is felkarolta: a Nintendo Wii-n is ezzel lehet böngészni a webet, és mobilszolgáltatók is szállítják vele a készülékeiket, összesen több mint 40 millió felhasználója van világszerte.

Sajnos egyelőre ezt sem lehet élesben kipróbálni, mint a Google-mobilok megjelentetése még várat magára. Bár a platform és a hozzá tartozó alkalmazások gőzerővel készülnek, az első androidos készülékek csak az év vége felé jöhetnek ki. A szakértők eleinte nem jósoltak sok sikert a Mozilla mobilos böngészőjének, amely most jelentős hátrányból próbálja meg behozni az Operát. Mindeközben a Microsoft is beígért egy új Internet Explorer Mobile-t az év végére, amely a cég tervei szerint teljes weblapokat meg tud majd jeleníteni, támogatja a Flasht, és a H.264 tömörítést, vagyis MPEG-videókat lehet majd benne lejátszani.