Letölthető javakat fog árulni a Tesco

Vágólapra másolva!
A Tesco bejelentette, hogy a jövő hónapban online áruházat indít útjára, melyen letölthető zeneszámokat, filmeket, játékokat, és hordozható lejátszókra másolható műsorokat kínál majd - számolt be a Reuters.
Vágólapra másolva!

A szolgáltatás az Egyesült Királyságban indul útjára, azt egyelőre nem tudni, más országokban mikor tervezi hasonló szolgáltatások beindítását. Az áruházlánc online áruházát többek közt az Apple iTunes riválisául szánja, melynek ugyancsak zenéket, illetve tévéműsorokat és filmeket lehet vásárolni digitális formában - Magyarországon azonban egyelőre ez sem elérhető.

A TescoDownloads.com címen a brit kiskereskedelmi óriás jelenleg is működtet egy alapszintű digitális boltot, az ezen elérhető zenék köre azonban meglehetősen korlátozott. A Tesco Digital néven májusban startoló szájton 3,3 millió zeneszámot kínál majd eladásra, ezek közül 1,6 milliót a társaság a korábbi Windows Media formátum helyett másolásvédelem nélküli, hagyományos mp3 fájlok formájában tesz majd letölthetővé, ezek árai azonban még nem ismertek. Az év végére a tervek szerint a teljes zenei katalógust mp3-formátumra állítják át-

Az áruházlánc egyik vezetője a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, az új online bolttal a lehető legszélesebb körben szeretnék elérni a vásárlókat kortól és technikai képzettségtől függetlenül. A Reuters beszámolója szerint a Tesco Digitalon elsőként a zenebolt indul majd el, az év végére azonban a tévéműsorok és filmek, illetve videojátékok digitális értékesítését is megkezdik rajta.