Technológiai központra pályázik Budapest

Vágólapra másolva!
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) székhelyének helyszínére Budapest esélyesként pályázik - erősítette meg több uniós tagállam képviselője Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszternek Ljubljanában az EU Versenyképességi Tanácsának két napos formális ülésén.
Vágólapra másolva!

A miniszter elmondta: svéd, ír, brit, bolgár, román, belga, német, és szlovén tárgyalópartnerei mind azt a véleményt osztják, hogy Budapest erős pályázó az uniós intézmény befogadásáért induló versenyben. Kákosy Csaba kifejtette: a magyar főváros mellett szól, hogy Magyarországot az unió egyik új tagállama, továbbá Budapest jó infrastruktúrával rendelkezik, és sok egyetemnek ad otthont.

A pályázók közül a lengyelországi Wroclavnál az utóbbi szempontok miatt lehet esélyesebb Budapest; a Bécs-Pozsony közös pályázathoz képest meg főként az jelenthet előnyt, hogy Bécsben működik már uniós intézmény - mutatott rá a miniszter. Hozzátette: ugyanakkor egyik tagállam képviselője sem fejezte ki egyértelműen, hogy támogatja Budapestet.

Kákosy Csaba tudomása szerint az említett tagállamokon kívül spanyol és német városok fontolgatják pályázat beadását. A miniszter közölte, hogy a jelentkezéseket április 25-ig kell beadni, döntést legkorábban a Versenyképességi Tanács május végi következő ülésén hozhat. Amennyiben nem sikerül konszenzusra jutni, akkor júniusban az uniós államfők találkozóján születik meg a határozat - fűzte hozzá.

Kákosy Csaba korábban elmondta, hogy az EU a 40-50 fősre tervezett új intézményre a közösségi költségvetésből 308 millió eurót szánna 2013-ig, s további források származhatnak az intézmény saját tevékenységéből, állami hozzájárulásokból, az Európai Beruházási Banktól és a magánszférából is.