Szembeszáll az Apple-lel az olcsó Mac-klón gyártója

Vágólapra másolva!
Az olcsó asztali PC-jét Mac OS X-szel árusító floridai cég szerint az Apple végfelhasználói szerződése sérti az amerikai trösztellenes törvényeket.
Vágólapra másolva!

Nemrég számoltunk be arról, hogy a Psystar nevű cég négyszáz dolláros áron olyan asztali PC-t dobott piacra, amelyet előre telepített Mac OS X Leopard operációs rendszerrel kínál. Bár a szoftvert eredetileg Apple számítógépeken való futtatásra tervezték, kellően kompatibilis hardvereszközök és minimális módosítások mellett hagyományos PC-n is futtatható, hiszen az újabb, Intel processzorral szerelt Mac számítógépek is hasonló hardveres alapokon nyugszanak.

A TechRadar beszámolója szerint a Psystar honlapja hétfőn ideiglenesen elérhetetlenné vált, ám az oldal azóta újra működik, noha az olcsó Mac OS X-es konfigurációt azóta már nem OpenMac, hanem Open Computer márkajelzéssel hirdetik rajta. Az Apple operációs rendszerének végfelhasználói szerződésében egyébként szerepel egy olyan kitétel, amely szerint a Mac OS X-et kizárólag a vállalat által gyártott számítógépekre lehet telepíteni.

Úgy tűnik azonban, a Psystar kész felvenni a kesztyűt a cupertinóiak jogászaival. A társaság egyik munkatársa ugyanis úgy nyilatkozott az InformationWeeknek, hogy véleményük szerint ez a korlátozás sérti az amerikai trösztellenes törvényeket. "Ez olyan, mintha a Microsoft megszabná, hogy a Windowst csak Dell számítógépekre lehet telepíteni." A kis floridai cég továbbra is tervezi árusítani a Mac OS X-et tartalmazó konfigurációit, s abban is biztosak, hogy érvelésük a bíróságon is megállja majd a helyét - a cég munkatársa szerint nem sértenek semmilyen törvényt. A PsyStat munkatársa a lapnak azt is elmondta, véleménye szerint az Apple durván túlárazza termékeit, a hardvereken 80 százalékos a haszonkulcsot alkalmaz. Az Apple egyelőre nem kommentálta az esetet egyik informatikai magazinnak sem.