Kevesebb a hamis bankjegy

Vágólapra másolva!
Jelentősen csökkentek a forintbankjegy-hamisítások azt követően, hogy a Magyar Nemzeti Bank kivonta a régi ezreseket a forgalomból.
Vágólapra másolva!

Az MNB negyedéves jelentése szerint a jegybank szakértői 2008 első negyedévében 696, a forgalomból lefoglalt forintbankjegy hamisítványt vizsgáltak, 664 eset kapcsán. A forinthamisítások mértéke hasonló, mint a tavalyi utolsó negyedévben, akkor 722 darab volt. A régi típusú, kevésbé védett 1000 forintosok kivonása előtt, a tavalyi, harmadik negyedévben még 3.727 darab hamisítványt foglaltak le. (Az MNB 2007. augusztus 31-én vonta ki a forgalomból a régi ezreseket.)

Nyomdai eljárással a forintbankjegyeket továbbra sem hamisítják, az összes vizsgált hamisítványt valamely irodai sokszorosító eszközzel (színes fénymásolóval, nyomtatóval) állították elő.

A valutahamisítási esetek száma és a lefoglalt mennyiség nagyságrendje nem változott jelentősen, az MNB szakértői 444 darab különböző valutahamisítványt vizsgáltak az év első három hónapjában (a tavalyi harmadik negyedévben 345, a negyedik negyedévben 368 darabot). A hamisítványok 59 százaléka euró, 33 százaléka dollár, 8 százaléka egyéb valuta volt.