Megerősítették az internetadót

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága keddi ülésén egyhangúlag leszavazta azt a három - ellenzéki, illetve kormánypárti - módosító javaslatot, amely kiemelte volna az internetszolgáltatást a kulturális járulékoltatási körből.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) járulékbevételét érintő törvénymódosításhoz három önálló, azonos tartalmú indítvány érkezett, amely az internetszolgáltatás elhagyását javasolta a járulékoltatási körből. A javaslatokat sem a kormány, sem a bizottság nem támogatta. Két képviselő, Kóka János és Pető Iván, a kulturális bizottság elnöke a Nemzeti Kulturális Alapon belül egy önálló digitális kollégium létrehozását javasolták. Szándékuk szerint ezen keresztül az internetes szektortól elvont pénz legalább felét a digitális kultúra fejlesztésére fordítanák, mérsékelve ezzel a járulékoltatás negatív hatásait.

Visszaforgatnák a pénzt

Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára a kormány képviseletében elmondta: a módosító javaslat tartalmával a kormány egyetért, támogatni azonban ebben a formában nem tudja, mivel az önálló kollégiumot nem a törvénnyel, hanem a végrehajtási utasítással lehetne létrehozni. A bizottság többsége ezt követően úgy döntött, hogy az ajánlás nem házszabályszerű, a testület tagjai ugyanakkor egyhangúlag támogatták egy olyan bizottsági módosító indítvány benyújtását, amelynek értelmében az NKA a digitális tartalomszolgáltatásba forgatná vissza az abból származó járulékbevétel jelentős hányadát. Az indítvány indoklásában pedig javasolják - a törvény végrehajtási utasításával - az önálló kollégium létrehozását is.

Lukács Tamás és Halász János közös módosító indítványában arra tett javaslatot, hogy az internetszolgáltatás után akkor kelljen 0,8 százalékos járulékot fizetni, amennyiben a szolgáltató pornószolgáltatást nem végez. Pető Iván a javaslat második felét feltételezve hozzátette: ellenkező esetben 25 százalékos járulékoltatás vonatkozzon a szolgáltatásra. Mint arra a bizottság elnöke rámutatott, nincs olyan internetszolgáltatás, amelyen keresztül pornótartalom ne lenne elérhető, Magyarországon ilyen tartalomszűrés nem létezik.

Tartalomkontrollt akartak

Lukács Tamás szerint valóban csak önbevallás alapján működhetne a rendszer. A kereszténydemokrata képviselő a javaslat indoklásaként elmondta, hogy a mobiltelefonon keresztüli adatszolgáltatáshoz kívánták hasonlóvá tenni a szabályozást, és az internettel kapcsolatos jogi szabályozás megszületését sürgette. Pető Iván erre reagálva úgy vélte, hogy nem kontrollálható a tartalom. Hozzáfűzte: az uszító és fasiszta jellegű tartalmakat is külön járulékkal sújtaná, de szerinte technikailag ez sem megoldható.

Schneider Márta a kormány álláspontját ismertetve elmondta: az indítványt ebben a formában nem tudják támogatni, de tartalmával egyetértenek, így a megvalósíthatóság szakértői átgondolását tervezik. A javaslatot a kilenc ellenzéki képviselő támogatta, négy bizottsági tag nem támogatta, öt képviselő pedig tartózkodott. Kóka János módosító javaslatát, amelyben egy tizeddel, 0,7 százalékra csökkentené az internetszolgáltatás járulékát, a kormány nem támogatta, mivel új szolgáltatások esetében a minimális járulékkulcsot 0,8 százalékban határozták meg. A javaslatot a bizottság sem támogatta.

A kormány és a bizottság egyhangúlag elvetette azt, hogy a mobiladatátvitelből származó tevékenység kikerüljön a járulékoltatási körből. A bizottság - a kormányhoz hasonlóan - azt a módosító indítványt sem támogatta, amelyben Nyitrai Zsolt azt javasolta: hagyják el a távközlő és elektromos hálózatok kivitelezésének járulékoltatását.