Csökkenő veszteség az Elcoteqnél

Vágólapra másolva!
Az elektronikai gyártási szolgáltatásokat nyújtó, finn Elcoteq Network Corporation - műfajában a legnagyobb Európában és a hatodik a világon - az első negyedévben 11,6 millió eurós veszteséget szenvedett adó után, a tavalyi első negyedévi, 46,9 milliós hiány helyett.
Vágólapra másolva!

A veszteség annak ellenére csökkent, hogy beruházásra 27,7 millió eurót költöttek, több mint kétszer többet az egy évvel korábbi 11,2 milliónál. A beruházásokkal a korábbi szűk termelési keresztmetszeteken igyekeztek segíteni.

A nettó bevétel 908,7 milliárd euróra csökkent 952,5 milliárdhoz képest, jelentették a cégnél szerdán.

Európában az értékesítés 7,4 százalékkal 465,4 millió euróra csökkent, Ázsiában 7,3 százalékkal 214,4 millió euróra fogyatkozott, az amerikai földrészen 7,2 százalékkal 228,9 millió euróra gyarapodott.

A tavaly tovább sokasodott nehézségekért az átszervezés, a hatékonyságnövelés egyszeri kiadásait és főleg a finn Nokia mobiltelefongyár várakozástól elmaradó megrendeléseit okolták a cégnél, miközben a Nokián kívül a többi megrendelőjük számára majdnem 30 százalékkal nőtt az eladás. Csökkent a termelés a németországi telephelyen a második félévben, Szentpétervárott alacsony maradt a kapacitás-kihasználás, és termelési problémák jelentkeztek Mexikóban is. Ezeken a bajokon segíteni igyekeztek a mostani első negyedévben, és az első eredmények már mutatkoztak a veszteség csökkenésében.

A tavaly év elején meghirdetett, 35 millió euróba kerülő "akcióterv" várhatóan évi 20 millió eurós megtakarítást hoz már az idei évtől.

A nettó bevétel az utolsó negyedben 3,9 százalékkal 1,062 milliárd euróra csökkent a 2006-os utolsó negyedévi 1,105 milliárdhoz képest. Ezzel az egész évben a bevétel 4,043 milliárd euró volt, 5,6 százalékkal kevesebb a 2006-os 4,284 milliárdnál.

Az Elcoteq Magyarországon

Magyarországon az Elcoteq 1998-ban telepedett meg, a cég legnagyobb európai beruházásával. A 3 milliárd forintért épült pécsi gyár még abban az évben megkezdte a termelést. 2000. januárban a pécsi Elcoteq Kft. átvette a Nokia ugyancsak pécsi képernyőgyárát, és megkétszerezte a termelését. Az Elcoteq pécsi gyáraiban mobiltelefonokat és távközlési hálózati berendezéseket szerelnek össze, illetve tervező-fejlesztő munkát végeznek.

Az Elcoteq 2008-ig további, mintegy 54 millió eurós gyártóberendezés-beruházást hajt végre Pécsett, ezzel további munkahelyet hoz létre. 2005-ben 4800-an dolgoztak az Elcoteq Magyarország Kft.-nél, a két pécsi, valamint a cserkúti üzemükben tavaly szeptember elején már 6500-an gyártottak mintegy százféle elektronikai terméket és berendezést a távközlési technológia felhasználóinak, és a létszám októberben 6700-ra nőtt. Most január elején közölték, hogy mintegy 600 dolgozó felvételét tervezi januárban és februárban az Elcoteq Magyarország Kft.

A finn társaság 2002-re kivonult Lengyelországból, és Wroclawból is Pécsre vitte a termelést. Az Elcoteq 2005-ben Budapestre helyezte át európai központját a finnországi Espóból. Innen az európai üzleti tevékenységet, vagyis a pénzügyi, értékesítési munkát és a kutatás-fejlesztést irányítják. A választás azért esett Budapestre, mert a cég szeretne földrajzilag közelebb kerülni partnereihez, akiknek többsége Magyarországon és a környező országokban található.