Leépítés a Sanyo Hungarynál

Vágólapra másolva!
A Sanyo Hungarytól az első tizenöt dolgozó már megjelent a regisztrált munkanélküliek között, az üzemből szeptemberig közel 700 főt bocsátanak el, mert a cég a tölthető akkumulátorok gyártását Kínába telepíti át - tájékoztatta szerdán az MTI-t a dorogi munkaügyi központ kirendeltség vezetője.
Vágólapra másolva!

"A mobil-divízió megszűnése 850 ember munkahelyét érinti, azonban a napelemgyártás felfutásával a Sanyo 200 dolgozónak az üzemen belül kíván új állást biztosítani" - tette hozzá Romanek Etelka.

A kirendeltségvezető elmondta, a dolgozók elhelyezése érdekében fórumot szerveztek azon cégeknek, akik a Sanyohoz hasonlóan betanított munkaerőt foglalkoztatnak operátorként. A találkozón 11 cég jelent meg, azonban a náluk alkalmazott 12 órás, vagy folyamatos munkarend illetve az 50-60 kilométeres távolság nehezíti az elhelyezkedést.

Yoshio Oe, a Sanyo Hungary elnök-ügyvezetője korábban újságírók előtt elmondta, Magyarországon a növekvő bérköltségek miatt már nem hoz hasznot a tölthető elemek előállítása. Az elbocsátott dolgozóknak a törvényes juttatásnál 1-2 hónappal több végkielégítést fizetnek, illetve további maximum két havi bérrel jutalmazzák azokat, akik az akkumulátorgyártás befejezéséig az üzemben maradnak.

Az üzemben 2007 végén 1349 fő volt a teljes létszám, az elbocsátani tervezett 641 ember közel egyharmada Szlovákiából járt ide dolgozni.

A Sanyo Hungary vezetőjének tájékoztatása szerint a továbbiakban a cég Magyarországon a napelemek gyártására koncentrál, 2009-ben a legnagyobb napelem-modul gyártó üzemegységét indítja be Dorogon.

A Sanyo Hungary 2000-ben kezdte meg a tölthető elemek gyártását, 2005-ben indult a napelemgyártás, és 2006 végén indították be a légkondicionálók előállítását. A cég árbevétele 2005-ben 376 millió euró, 2006-ban 361 millió euró volt.