A csőd szélén áll a Gardénia

Vágólapra másolva!
A cég tavalyi eredményei alapján nem túl meglepő bejelentést tett a győri Gardénia Csipkefüggönygyár. Rendkívüli közgyűlést hívott össze május 26-ára, amelynek napirendjén szerepel az idei év "várható gazdasági lehetőségeinek értékelése", az igazgatóság felhatalmazása csődeljárás vagy felszámolási eljárás indítása iránti kérelem előterjesztésére, valamint a társaság vagyonának (eszközök, vagyoni értékű jogok, márkajog) értékesítésére is - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A bejelentés kapcsán a tőzsde két órára fel is függesztette a részvények kereskedését, amelyek egyébként szeptember óta folyamatosan lefelé csorognak, az akkori 170 forint körüli ár hétfőig 70 forintra süllyedt. Tegnap pedig tovább esett, méghozzá a lehetséges maximális napi limittel, 20 százalékkal, 56 forintra.

A Gardénia 2006-ban 429 millió forintos, majd a közgyűlési előterjesztés szerint tavaly további 205 millió forintos veszteséget ért el. Az április 28-ai éves rendes közgyűlés napirendjén emiatt a törvényi előírások értelmében alaptőke-leszállítás is szerepel, az eddig 100 forintos papírok névértéke 10 forintra csökkenne, az összes alaptőke pedig mindössze 24 millió forint lenne. (Tavaly már csökkentettek egyszer alaptőkét és névértéket, utóbbit 500-ról 100 forintra.)

Hegedűs Péter, a Gardénia vezérigazgatója elmondta: a cég keresi a lehetőséget a pénzügyi problémák megoldására, és ez ügyben hónapok óta folynak tárgyalások több szakmai, illetve pénzügyi partnerrel. A hírügynökség más forrásból úgy tudja, hogy a tárgyalópartnerek között van a lakástextiliparban tevékenykedő, magyarországi székhelyű, de a környező országokban is érdekeltségekkel rendelkező Rovitex Hungária Kft., amely mentőövet nyújtana a Gardéniának a márkanév megmentéséhez - olvasható a Napi Gazdaságban.