Tovább ingadozik az élelmiszerek ára

Vágólapra másolva!
A müncheni Ifo gazdaságkutató szerint a nagy élelmiszerár-ingadozásokra a következő években fel kell készülni: az árhullámzás az élelmiszerek piacán nem lesz egyedi jelenség.
Vágólapra másolva!

Az EU agrárpiaci reformjai és a világpiaci változások azzal járnak az Ifo szerint, hogy az ingadozások lesznek normálisak - vélik a gazdaságkutató élelmiszerpiaci szakértői, akik szerint a nagyobb kilengések főként a gazdálkodók helyzetét nehezíthetik meg. Ezért a jövőben megnőhet a mezőgazdaságban a kockázati biztosítások jelentősége.

A múltban az élelmiszerek áringadozásait az uniós agrárpolitika kiegyenlítette, az intervenciós készletek egyfajta "pufferként" szolgáltak.

Ugyanakkor súlyosbítja a helyzetet, hogy az eddig csak a nyersanyagpiacot célba vevő spekulánsok ma már az élelmiszerpiacon is jelen vannak.

Az unióban az élelmiszerárak gyakorlatilag évtizedek óta nem változtak jelentősen, világszerte azonban az élelmiszer-kereslet jobban nő a kínálatnál. Ezért hosszabb távon mindenképpen áremelkedésekkel kell számolni az élelmiszerek piacán - vélik az Ifo szakértői.