Jót tett az EU-csatlakozás az agráriumnak

Vágólapra másolva!
Kedvező az EU-csatlakozás négy éves agrármérlege Somogyban - mondta az MTI-nek Varga Gábor, a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója. A szakember kiemelte: az integráció 4 éve alatt közel megduplázódott az agrárgazdaság támogatottsága.
Vágólapra másolva!

A gabona-, az olajos-, a fehérje- és a rostnövények esetében egyértelműen dinamikus fejlődést indított el a megye mezőgazdaságában az Európai Unió agrárpolitikája - mondta a főigazgató. A sertés- és baromfiágazatban ugyanakkor lassúbb fejlődés üteme - tette hozzá.

A csatlakozás első három évében többek között a szántóföldi növénytermesztés hozammutatói javultak kimagaslóan; a megye gabonaágazata rekord terméseredményeket produkált, megelőzve ezzel kukoricatermelésben 8 uniós tagállam - Lettország, Litvánia, Észtország, Luxemburg, Málta, Ciprus, Portugália és Szlovénia - teljesítményét.

A mezőgazdasági termékek felvásárlási átlagára ugyanezen időszak alatt 5,4 százalékról 21 százalékra emelkedett.

Az agrár-külkereskedelem teljesítéséhez Somogy közel 500 ezer tonna gabona kiszállításával, illetve annak árbevételével járult hozzá az elmúlt évben.

Varga Gábor hangsúlyozta, hogy területalapú támogatás jogcímén a csatlakozást követő három évben mintegy 33 milliárd forint jövedelem-kiegészítéshez jutottak a somogyi földhasználók, a SAPARD előcsatlakozási programból, valamint az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programból (AVOP) négy év alatt közel 6,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás felhasználásával csaknem 20 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg a megyében.

Tájékoztatása szerint a csatlakozás eredményeként az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) az állattartó telepek korszerűsítéséhez 3,4 milliárd forintot, gépbeszerzéshez pedig 2,6 milliárd forintot használhatnak fel a somogyi gazdálkodók.

A 2013-ig uniós forrásokból Somogy akár 150 milliárd forinttal gazdagodhat. A közösségi források várhatóan dinamizálják a mezőgazdaságot és a somogyi vidéket - vetítette előre a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.