Vágólapra másolva!
Nem sikerült szépen búcsúznia hazai közönségétől az Aston Villának, hiszen a birminghamiek a hét végén 2-0-ra kikaptak a Villa Parkban a Wigan Athletictől. Ráadásul könnyen lehet, hogy az együttes csapatkapitányának, Gareth Barrynek is volt az utolsó mérkőzése a klub mezében, hiszen a focistát a Liverpool FC csábítja.

A birminghami egyesületnél két évvel ezelőtt kezdődött el új korszak, amikor a tulajdonos, Doug Ellis, eladta a klubot az amerikai Randy Lernernek, és ezzel együtt új menedzser is érkezett a csapathoz Martin O'Neill személyében.

Ez a csere kisebbfajta eufóriát váltott ki a Villa drukkerei körében, hiszen a szurkolók nem nagyon kedvelték Ellist, akit azzal vádoltak, hogy nem elég ambiciózus, és a csapat miatta képtelen a középmezőnynél feljebb lépni a tabellán. A többi amerikai tulajdonossal ellentétben (gondoljunk csak a Manchester Unitedre vagy a Liverpool FC-re) Lerner nem vált népszerűtlenné a fanatikusok körében, amiben valószínűleg nagy szerepe volt annak, hogy nem terhelte meg adósságokkal és hitelekkel az egyesületet, és nem szólt bele a szakmai munkába - azt meghagyta O'Neillnek.

Az északír tréner pedig jól végezte a munkáját, hiszen első idényében a 11. helyig vezette a csapatot (egy évvel korábban a Villa csak 16. lett a tabellán, és végig a kiesés ellen küzdött), a nyáron pedig észszerű kereteken belül tovább erősíthette az együttest. A birminghami klub játékoskerete a bajnokság előtt kisebbfajta vérátömlesztésen ment át, és nem csak költekezett a vezetés, hiszen a játékoseladásokból is bejött közel 12 millió eurónak megfelelő összeg - igaz, a legdrágább nyári szerzemény, Nigel Reo-Coker éppen ennyibe került.

A West Ham United középpályása mellett érkezett még Marlon Harewood szintén a Kalapácsosoktól, illetve Zat Knight a Fulham FC-től, és a Villa egy kiegyensúlyozott, de viszonylag szűk kerettel kezdte az idényt - azonban O'Neillnek ez is éppen elegendő volt. Az első fordulóban ugyan a Liverpool FC-től még kikapott a gárda, de a következő három bajnokiján veretlen maradt, és innentől kezdve egyszer sem csúszott a kilencedik helynél hátrébb a tabellán.

Ez kiváló eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a csapat az előző három szezonban mindig rosszabb helyen végzett. Ráadásul a birminghamiek sokáig az európai kupaszereplésért is harcban álltak, és bár ezt valószínűleg már nem érik el, a hatodik pozíciót így is megcsíphetik - ami az elmúlt négy esztendő legjobb szereplését jelentené a számukra. O'Neill nem nagyon híve a bonyolult játékrendszereknek és rotációs szisztémának: a szakember a klasszikus 4-4-2 felkent papjának számít, és csak a végszükség esetén bontja meg az ideálisnak tartott kezdő tizenegyet.

A Villa ennek megfelelően is játszott az egész szezon során: eddig a birminghamiek vetették be a legkevesebb embert, szám szerint 22-t, ami pedig a taktikát illeti, a középpályán akadt két labdaszerző ember (Reo-Coker és Gareth Barry), illetve két szélső (Sztilian Petrov a bal-, Ashley Young pedig a jobb oldalon), elöl pedig két csatár, akiknek elsősorban a támadások befejezése a feladatuk.

Így aztán nem meglepő, hogy a gárda két legeredményesebb focistája a két támadó, John Carew és Gabriel Agbonlahor, a gólpasszlistát pedig a jobbszélső Young vezeti - 17 assziszttal! Utóbbi futballista egyébként a szezon egyik pozitív meglepetése volt, hiszen nem csak a Villából emelkedett ki, hanem a Premier League-ben sem nagyon akadt nála jobb a posztján: a jobbszélső ugyanis bekerült a Profi Futballisták Szövetségének, a PFA-nak a szavazásán az év csapatába. Márpedig amióta létezik ilyen választás (először 1999-ben történt meg, hogy megválasztották az év csapatát a Premier League-ben), az Aston Villa még sohasem képviseltette magát a legjobb 11-ben.

Forrás: Getty Images

Mellberg nyáron biztosan távozik, hétvégén elköszönt a birminghami szurkolóktól

Young mellett még a csapatkapitány Barry volt az, aki az egész idény során kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A ballábas focista az angol liga egyik legsokoldalúbb középpályásává nőtte ki magát: nem csak a védekezésből, hanem a támadásokból is kiveszi a részét, nyolc találata mellett tíz gólpasszt is adott. Barry annak a focistának a prototípusa, amit az angol szaknyelvben "box to box midfieldernek" neveznek: vagyis olyan középpályás, aki teljesen bejátssza a két tizenhatos közötti területet.

Ennek köszönhetően egyrészt az angol válogatottban is alapember lett, arról nem is beszélve, hogy a sztárklubok is felfigyeltek rá - és elsősorban a Liverpool FC szeretné megszerezi, mivel Rafa Benítez úgy érzi, hogy Barry tökéletesen kiegészítené Steven Gerrardot csapatában.

A hírek szerint a Vörösök meg is tették az első ajánlatukat a Villának, amit azonban O'Neill komolytalannak nevezett: állítása szerint konkrét pénzösszeg nem is szerepelt a tervben, a liverpooliak csupán pár focistát (ahogy O'Neill mondta, névtelen játékosokat) ajánlottak fel. Barry szerződése még két évig érvényes, és a hírek szerint heti 40 ezer font a fizetése, és a középpályás nehéz döntés előtt áll.

A Liverpoolnál valószínűleg többet keresne, és alighanem magasabb szinten is játszhatna (végre pályára léphetne például a Bajnokok Ligájában), ugyanakkor több mint tíz éve szerepel az Aston Villában, és 325 bajnokin húzhatta fel az egyesület mezét. Ha a maradás mellett dönt, az alighanem azt jelenti, hogy O'Neill, illetve Lerner meggyőzte arról, hogy a birminghamiek színeiben is van lehetősége az előrelépésre, vagyis a Villa a következő idényben a nemzetközi kupaszereplést veszi célba.

www.infosport-focivilag.hu