Hamarosan dönt a dán kormány az euró-népszavazásról

Vágólapra másolva!
Egy-két hónapon belül dönt a dán kormány az euró bevezetéséről szóló népszavazásról - mondta Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök Budapesten, miután díszdoktorrá avatták a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Vágólapra másolva!

Dániának az eurózóna teljes jogú tagjává kell válnia - mondta a kormányfő, hozzátéve, nagyon szeretné, ha minél előbb megrendeznék a referendumot.

A közös európai valutát Dánia nem vezette be és nem csatlakozott az uniós védelmi, illetve a bel- és igazságügyi együttműködéshez sem. Jelenleg egyeztetnek a parlamenti pártok arról, hogy mikor tartsák a referendumot, illetve arról, a három kérdést együtt tegyék-e fel népszavazásra - tette hozzá.

Az új dán kormány már megalakulásakor kijelentette, hogy az euró bevezetésének kérdését népszavazásra bocsátja még a mostani ciklusban - mutatott rá Anders Fogh Rasmussen.