Ezer új teleház nyílhat az országban

Vágólapra másolva!
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében várhatóan még az idén 1.000 olyan új közösségi ház jön létre Magyarországon, ahol a kihelyezett számítógépeken bárki ingyen internetezhet, a beruházás 30 milliárd forintból valósul meg.
Vágólapra másolva!

Erről Fejes István, a Magyar Teleház Szövetég (MTSZ) elnöke beszélt az MTI-nek egy, a közösségi informatikai szolgáltatásokról szóló konferencián pénteken Budapesten. Az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér (IKSZT) néven létrejövő közösségi házakkal az ingyenes internet-hozzáférést biztosító intézmények száma megsokszorozódik, jelenleg 350 "Teleház" néven működő intézmény van Magyarországon - mondta Fejes István.

A teleházak elsősorban az ország elmaradott régióiban működnek, ahol a lakosság nem tudja megfizetni a saját internet-hozzáférést, illetve ott, ahol az aprófalvas településszerkezet következtében nincs szolgáltatói lefedettség - tette hozzá. A teleházak működéséhez szükséges forrásokat 70 százalékban a helyi önkormányzatok, 30 százalékban pedig - pályázati pénzek igénybevételével - civil szervezetek állják - fejtette ki.

Fejes István elmondta: egyes teleházak 6-8 alkalmazottal és 15 számítógéppel működnek, de arra is van példa, hogy egyetlen alkalmazott foglalkoztatására sincs forrás. Hozzátette: egy közösségi ház éves működési költsége 3 millió forint körül mozog. Egyes teleházakban lehetőség van online alapú szolgáltatások igénybevételére is, illetve segítséget nyújtanak akár az elektronikus ügyintézésben is.

Az első teleház 1994-ben jött létre Magyarországon, az MTSZ-t egy évvel később alapították, hogy a teleházakkal kapcsolatos érdekvédelmet ellássák, illetve összefogják az azokaz működtető szervezeteket, önkormányzatokat.