Az USA felfüggeszti a stratégiai készletezést

Vágólapra másolva!
Korábbi ellenkezése dacára George Bush amerikai elnök aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében az amerikai kormány a rekordmagasságokba emelkedett olajárak letörése érdekében az év második felében felfüggeszti a stratégiai olajtartalékok növelését.
Vágólapra másolva!

A törvényhozás által a múlt héten elfogadott jogszabály aláírásáról a washingtoni Fehér Ház számolt be helyi idő szerint hétfőn. A törvény értelmében addig nem lehet növelni a stratégiai olajtartalékokat, amíg a nyersolaj hordónkénti ára nem süllyed 75 dollár alá.

A New York-i árutőzsdén múlt pénteken a legközelebbi, júniusi határidőre rekordszintre, hordónként csaknem 128 dollárra emelkedett a kőolaj ára.

A Fehér Ház szóvivője emlékeztetett arra, hogy Bush ellenezte a készletezés felfüggesztését, mert véleménye szerint nem lesz érdemi hatással az olajárakra: az amerikai stratégiai készletek feltöltése az olaj iránti világpiaci kereslet mindössze 0,1 százalékát teszi ki. A törvényhozás viszont úgy véli, hogy ilyen magas olajárak mellett egyszerűen nincs értelme tartaléknak szánt készleteket vásárolni.

Az amerikai stratégiai olajtartalékok jelenleg csaknem 703 millió hordónyi mennyiséget tesznek ki, ami az ilyen célú készletezési kapacitás 97 százalékának felel meg.