Dupla képernyő az új százdolláros laptopon

Vágólapra másolva!
Az iPhone-éhoz hasonló érintőképernyővel érkezne a százdolláros laptop következő generációja. Nicholas Negroponte a Global Country Workshopon számolt be az alapítvány terveiről.
Vágólapra másolva!

Az új generációs olcsó laptop technikai paramétereiről még kevés részlethet hozott nyilvánosságra Negroponte, valószínűleg még nem is körvonalazódtak teljesen. Csupán annyit tudunk, hogy a mostani százdolláros laptop típushoz hasonlóan a Mary Lou Jepsen által kifejlesztett tűző napsütésben és árnyékban is egyaránt olvasható kijelző lesz az új gép lelke is. Az új laptopon a tapipadot és a billentyűzet szerepét az egyik érintőképernyős felület veszi majd át. Az XOXO névre keresztelt gép specifikálásával bőven ráérnek az alapítvány emberei, hiszen 2010-re terveznek elkészülni a könyvolvasóként is használható oktatási géppet.

Forrás: [origo]

Az alapítvány vezetője szerint a Kínához és Brazíliához hasonló országok számára egyértelmű választás lehet majd a digitális könyvolvasóként is használható berendezés. A fenti két ország jelenleg évi 19 dollárt költ iskoláskorú gyermekei tankönnyvel való ellátására, ezt az XOXO egyszeri hetvenöt dolláros ára azonban kiválthatná ezeket a költségeket. A résztvevők kérdéseire válaszul Negroponte kifejtette, a következő generációs oktatási eszköznek digitális könyvnek kell lenni, az alternatívaként felajánlott programozható mobiltelefonok nem lennének képesek tanítani a gyermekeket.

A mostani bejelentés érdekessége, hogy az utóbbi időben az OLPC alapítvány egyre kevesebbet hivatkozott a készülék oktatási céljaira, ám az XOXO kapcsán ez ismét hangsúlyossá vált. Az első generációs laptopra alapozott oktatási tervek rendkívül lassan indulnak be, kérdéses, hogy a táblapécé változat nagyobb sikert hoz-e majd.

Az alapítvány által tervezett XO-1 laptop, bár rendkívül sok érdekes tecnhikai újítást és okos megoldást tartalmazott, nem volt igazán kényelmesen használható. Az utóbbi hónapokban Negropontét sorra hagyták el vezető technológusai, így az XOXO megtervezése komoly kihívások elé állíthatja az alapítványt.