Vágólapra másolva!
A javarészt fiatal sztárjaira számító Pittsburgh Penguins és a rutinos játékosokból álló Detroit Red Wings csap össze az NHL döntőjében.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc magyar idő szerint vasárnap hajnali 2 órakor kezdődik. Az első két, valamint az esetleges ötödik és hetedik meccsnek az alapszakaszelső Detroit ad otthont, a többi felvonást Pittsburgh-ben rendezik.

Mindkét gárda szenzációs csatárokat vonultat fel. A Red Wingsnél a svéd Henrik Zetterberg és Johan Franzen, az orosz Pavel Dacjuk, a túloldalon pedig a kanadai Sidney Crosby, az orosz Jevgenyij Malkin, illetve a szlovák Marian Hossa állandó veszélyt jelent.

Rossz hír a Pingvinek számára, hogy Franzen, az idei rájátszás leggólerősebb játékosa felgyógyult agyrázkódásából. A svéd klasszis május 8-a óta nem lépett jégre, ennek ellenére 12 találatával vezeti a góllövőlistát. "Ha képes játszani, akkor ott lesz a finálé szombati, első meccsén" - mondta Ken Holland, a detroitiak főigazgatója.

A hátvédek terén jobban áll a Detroit: a svéd Nicklas Lidström és Niklas Kronwall, valamint az amerikai Brian Rafalski remekül zár és sok pontot termel, a riválisnál ugyanakkor az orosz Szergej Goncsar mellett nincs kimondott sztárhátvéd. A kapusposzton a detroiti Chris Osgood sok nagy csatát megélt már, ugyanakkor Marc-Andre Fleury még sohasem játszott a Stanley-kupáért.

A Detroit az elmúlt 13 évben a mostanival együtt ötször jutott döntőbe, 1995-ben kikapott, 1997-ben, 1998-ban és 2002-ben viszont nyert. A Penguins 1991-ben és 1992-ben jutott fel a csúcsra, akkor még a legendás Mario Lemieux-vel és a cseh Jaromir Jagrral.

A Vörös Szárnyak brigádjához tartozik a 46 (!) éves Chris Chelios, aki már akkor nyert Stanley-kupát (1986), amikor a világ jelenlegi legjobbjának tartott Crosby meg sem született.

Forrás: Getty Images

Malkin a playoff miatt lemaradt az orosz vb-aranyról, de a nagydöntőben kárpótolhatja magát

A döntő menetrendje (magyar idő szerint):
1. mérkőzés: Detroit - Pittsburgh, május 25., 2 ó
2. mérkőzés: Detroit - Pittsburgh, május 27., 2 ó
3. mérkőzés: Pittsburgh - Detroit, május 29., 2 ó
4. mérkőzés: Pittsburgh - Detroit, június 1., 2 ó
ha szükséges:
5. mérkőzés: Detroit - Pittsburgh, június 3., 2 ó
6. mérkőzés: Pittsburgh - Detroit, június 5., 2 ó
7. mérkőzés: Detroit - Pittsburgh, június 8., 2 ó

* * *

A Red Wings által a második körben búcsúztatott Colorado Avalanche-nél új edző van Tony Granato személyében. Az egykori kiváló játékos Joel Quenneville-t váltja, aki a rossz playoffszereplés után távozott. Granato 2002 decembere és 2004 nyara között volt már a denveri gárda trénere.