Vágólapra másolva!
Bő egy héttel a Bundesliga befejezése után a német élvonalbeli kluboknál egyelőre tart a nyári szünet, ám annyi máris bizonyos, hogy a német pontvadászat egyesületei közül öt is új szakemberrel kezdi majd meg a következő idényt. Külön érdekesség, hogy az edzőváltó csapatok közül négy is a tabella első felében végzett, mégis mással képzelték el a folytatást - igaz, két gárdánál ez nem a vezetőség, hanem a mester döntése volt.

A bajnokcsapat Bayern Münchennnél például már tavaly ősszel tudni lehetett, hogy Ottmar Hitzfeld csak a szezon végéig marad a kispadon, hiszen elfogadta a svájci szövetség felkérését a helvét nemzeti tizenegy élére.

A bajoroknak tehát volt idejük arra, hogy megtalálják a megfelelő utódot, de így is sikerült nagy meglepetést okozniuk januárban, amikor bejelentették: a 2008-2009-es pontvadászatban Jürgen Klinsmann lesz a müncheniek mestere.

Mindez több szempontból is váratlan volt: Klinsmann egyrészt német szövetségi kapitányként nem ápolt éppen felhőtlen viszonyt a bajorok vezetőségével (ráadásul anno a Bayern játékosaként is többször összekülönbözött a menedzserrel, Uli Hoenesszel), másrészt pedig semmilyen tapasztalata nincs klubedzőként, elvégre a teljes tréneri pályafutását a germán nemzeti tizenegy élén eltöltött időszak jelenti.

A jelek szerint azonban müncheniek úgy érezték, hogy a keretnek új impulzusokra van szüksége, és abból a szempontból máris jó döntésnek bizonyult Klinsmann kinevezése, hogy a hírek szerint a távozni készülő védő, Phillip Lahm végül mégis a maradás mellett döntött, és meghosszabbította kontraktusát. Persze az igazi értékmérő úgyis az lesz, hogy a csapat miként produkál majd a pályán augusztustól, és ebből a szempontból elég magasan van a léc Klinsmann számára, akinek nem csak a Bundesligában, hanem a Bajnokok Ligájában is eredményeket kell majd produkálnia.

A másik klub, amelynél már a szezon közben eldőlt, hogy a tréner az idény végeztével változik, a Hamburger SV volt, amelynek mestere, a holland Huub Stevens mindenképpen hazájában akart dolgozni, hogy közelebb lehessen a súlyos beteg feleségéhez. Stevens talált is magának állást, elvégre a PSV Eindhoven szerződtette, a hamburgiak pedig nekikezdtek az új edző keresésének - ami nem ment könnyen. A kiszemeltek közül ugyanis Slaven Bilic és Gérard Houllier is nemet mondott a HSV-nak, így aztán majd fél évbe telt, amíg végre megszületett a megoldás. Május elején aztán bejelentették, hogy a klub a holland Martin Jolt szerződtette a kispadra: a szakember két évre írt alá, évi kétmillió eurós fizetésért.

A holland vonal az FC Schalke 04-nél is tartja magát. A gelsenkircheniek a szezon közben állították fel a kispadról edzőjüket, Mirko Slomkát, akinek a helyére ideiglenesen a Mike Büskens-Youri Mulder duó került, és a kettős pazar munkát végzett, hiszen vezérletükkel a csapat hat meccsből csupán egyszer veszített pontot - ám ők is tudták, hogy történjen bármi, a nyártól már nem ő irányítják az edzéseket.

Getty Images

Fred Rutten a Twentével csodát tett, de Gelsenkirchenben alighanem nehezebb dolga lesz

A Schalke vezetői ugyanis a holland FC Twente edzőjét, Fred Ruttent szemelték ki a kispadra, és a mester eredményeit látva ez nem csoda: a szakember a nemrég véget ért idényben a negyedik helyre vezette a holland pontvadászatban az enschedei gárdát, majd a playoff során az Ajax Amsterdam legyőzésével a BL-be juttatta a gárdát. Ott azonban már nem ő irányítja a Twentét, hiszen menet közben elfogadta a Királykékek ajánlatát, akik 2010-ig kötöttek vele szerződést. A korábbi szakmai stábból Mulder valószínűleg marad az első csapatnál, hiszen ő korábban a Twenténél már volt Rutten asszisztense, és alighanem most is ezt a szerepkört tölti majd be.

A fenti három edzőváltás tehát nem volt váratlan, annál inkább az, hogy közvetlenül a bajnokság vége után két újabb klub menesztette szakvezetőjét. Pedig a Borussia Dortmund januárban hosszabbította meg Thomas Doll kontraktusát 2010-ig, és a szakvezető kijuttatta a nemzetközi porondra a klubot azzal, hogy a csapat bekerült a Német Kupa fináléjába (ahol aztán ki is kapott a Bayern Münchentől), de a bajnokságban pocsékul szerepelt a gárda.

Az utolsó csepp a pohárban az utolsó fordulóban a VfL Wolfsburgtól hazai pályán elszenvedett 4-2-es vereség volt, amely után Doll és a klub útjai különváltak - a hivatalos álláspont szerint az edző nyújtotta be lemondását, de ezzel alighanem csak a menesztését kerülte el. Ennek valószínűségét az is alátámasztja, hogy Dortmundban pár nappal később már meg is volt az új tréner Jürgen Klopp személyében, aki a másodosztályban negyedik helyen végzett FSV Mainzot hagyta ott. A népszerű szakember már korábban bejelentette, hogy ha a mainziak nem jutnak fel az élvonalba, akkor távozik az egyesülettől, és a gárda a Bundesliga 2 utolsó játéknapján bukta el a felkerülését. Hogy a dortmundiak kit választottak volna a helyére, ha a Mainz mégis csak feljut, azt sohasem tudjuk meg...

www.infosport-focivilag.hu