Ismét erősödött a forint

Vágólapra másolva!
Tovább erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon szerdán. Délután fél ötkor 243,40/60 forintot ért egy euró, ami azt jelenti, hogy a keddi megtorpanás után ismét erősödött a forint a közös európai devizával szemben.
Vágólapra másolva!

Az irány egyértelmű, az árfolyam reggel egy viszonylag nagyobb ugrással nyitott, egy csapásra 243,60 forintig jutott a keddi 244,20/30-ról. Később voltak ugyan hullámzások, de keddi árfolyamához már nem tért vissza.

A kereskedők szerint a szerdai trend alapja az olaj árának csökkenése, ami kissé megnyugtatta az egyébként a fogyasztásra, az inflációra gyakorolt hatás miatt aggodalmas befektetőket szerte a világon.

Az olajár alakulása segítette a dollárt, így az amerikai deviza a forinttal szemben is javított: árfolyama jelenleg 155,55/65, kedden 155,20/30 volt; reggel az akkor még erősödő euró miatt 155,00 forintos dollár-árfolyam is előfordult.