Drágának tartják az IPTV-t

Vágólapra másolva!
Magas ára miatt ma még nem versenyképes az internet-alapú televíziózás (IPTV) Magyarországon - mondta Vári Péter kormányfőtanácsadó a tihanyi Media Hungary konferencia második napján, szerdán tartott előadásában.
Vágólapra másolva!

Az eléréshez szükséges teljes kapcsolat ára ma 2400, a részlegesé 1300 forint körül van, miközben 2000-4000 forintért már elő lehet fizetni egy, az átlagnéző igényeit kielégítő kábeltelevíziós csomagra - mondta.

Kitörési pontként azt említette, ha az IPTV-nézők nem a műsorfolyamot nézik, hanem az általuk kiválasztott adásokat töltik le, a másik út, hogy a piaci szereplők együttműködésre lépve nyomják lejjebb az árakat, vagy teszik más módon vonzóvá a szolgáltatást. A ma napi 250 perces tévénézési idő növelésének módja a digitális mobiltévézés elterjedése - mondta Vári Péter, hozzátéve, a most futó multiplex- (digitális programcsokor) pályázat nyertese a második hálózatot mobiltelefonos műsorszórásra használhatja.

Megemlítette, ha nem volna elegendő az e technológia által kínált sávszám, már a küszöbön áll az új, műholdas mobiltévés technológia (DVB-SH), amely további csatornák megnyílását teszi lehetővé. Az új találmányok mind gyorsabban terjednek el a magyar piacon: míg internet-fronton másfél-kétéves, addig a videomegosztók terén fél-egyesztendős a lemaradásunk a legfejlettebb államokkal szemben - mondta a konferencián Miskolczy Csaba, a Blogter.hu kitalálója, megalkotója és működtetője. Közlése szerint a tavalyi év volt a videomegosztó oldalak virágkora, aki most akar belépni a piacra, annak valami gyökeresen újat kell felmutatnia.