Simor nem aggódik a kritikák miatt

Vágólapra másolva!
Simor András, a jegybank elnöke nem érzi támadásnak a kamatemelés kritikáját a két legnagyobb politikai párt részéről, és kész a párbeszédre a parlamenti képviselőkkel a költségvetési és a gazdasági bizottságban.
Vágólapra másolva!

Az MNB vezetése nagyon fontosnak tartja, hogy a politikai pártokkal szoros kapcsolata legyen, ismerjék meg egymás véleményét - mondta Simor András jegybankelnök a Magyar televízió Az Este című műsorában. Ennek jegyében kezdeményezte, hogy a márciusi és szeptemberi inflációs jelentés után a két bizottság üléseire ellátogassanak a jegybank vezetői. (A héftői kamatemelést követően kezdeményezte Varga Mihály (Fidesz), a költségvetési bizottság elnöke a jegybankelnök bizottsági meghallgatását.)

A jegybank elnöke azokra a kritikai felvetésekre az MSZP részéről, amelyek szerint a legutóbbi kamatemelés fékezi az exportot növeli az államadósságot káros a magyar gazdaság számára, azt hangsúlyozta, hogy a világ jegybankelnökei között egyetértés van kialakulóban arról, hogy a recessziónál nagyobb veszély az infláció.

A világban emelkednek a mezőgazdasági, az üzemanyag és az alapanyagárak. Magyarországon pedig a nemzetközi tényezőkön túl speciális tényezők is hatnak, mint a 2000-es évektől 2006-ig tartó felelőtlen költségvetési politika, de az ezt követő korrekció is inflációgerjesztő módon zajlott. A kormány tovább erősítette ezt azzal, hogy az energiaárak a nemzetközi növekedést meghaladó mértékben emelkedtek, hogy a hatósági árak növekedését nem fékezi, és kormányzati döntések hatására az indokoltnál magasabb a béremelkedés üteme is.

Elmondta, hogy az erős forint a jegybanki szakemberek szerint csak rövid távon fékezi az exportot és kedvezően hat a belföldi piacra termelők számára. A kamatemelés, illetve az infláció csökkenése, a forint erősödése kedvezően érinti a lakosság azon egyre növekvő részét, akik devizahitellel rendelkeznek. Általában is, az alacsony infláció kedvező mindenkinek, aki Magyarországon fogyaszt, külön igaz ez a gyengébb érdekérvényesítési képességgel rendelkezők számára.

Simor ismételten leszögezte, hogy sikeres antiinflációs politikát csak a monetáris, a költségvetési és a jövedelempolitika összhangja esetén lehet megvalósítani. Szorgalmazta, hogy ennek jegyében a költségvetési politika fordítson nagyobb figyelmet a kiadások csökkentésére, a szabályozott árakat mérséklő kormányzati politikát és azt, hogy a kormányzat ne építsen be a béreket "mesterségesen növelő emeltyűket" a gazdaságba. A jegybank elnöke szeretné, hogy 2009-re 2010-re elérhető legyen az árstabilitást jelentő 3 százalékos infláció.