Továbbra is gondban az Alitalia

Vágólapra másolva!
Több mint 130 millió euróval kisebb lett az olasz Alitalia légitársaság tavalyi vesztesége a tavaly előttinél, de a 495 millió eurós 2007. évi negatív egyenleg továbbra is a társaság rendkívül kényes pénzügyi helyzetét tükrözi. Szerdán a római kormány rendeletben hirdette ki 300 millió euró rendkívüli segély folyósítását  az Alitalia számára. Már áprilisban döntés született róla.
Vágólapra másolva!

Szerdán vált ismeretessé, hogy az idei első negyedév adózás előtt számolt vesztesége ugyanakkor 215 millió euró, ami jelentős mértékben meghaladja az egy évvel korábbi 152 milliós veszteséget.

Az Alitalia gyors megsegítésére azért volt szükség, mert korábban az egyetlen, vevőként jelentkező Air France-KLM légitársasággal megszakadtak a felvásárlási tárgyalások, mivel az Alitalia szakszervezetei nem voltak hajlandóak elfogadni az francia-holland légitársaság munkahely-csökkentési és szanálási terveit.