Az APEH elnöke felmentette egyik igazgatóját

Vágólapra másolva!
Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke június 2-ai hatállyal felmentette tisztségéből a Kiemelt Adózók Igazgatóságának (KAIG) igazgatóját, Juhász Istvánt - közölte az adóhatóság.
Vágólapra másolva!

A KAIG irányítását, amíg nincs döntés az új igazgató személyéről, az igazgatóság eddigi szakigazgatója, Somos Katalin látja el - áll az APEH közleményében. Juhász István, aki korábban a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője volt, 2005 óta dolgozott az APEH-nél elnökhelyettesként. A szakember volt a titkára a 2005-ben életre hívott Adóreform Bizottságnak.