Új mágnes kapuk Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Több mint három és fél millió euróért - közel 900 millió forintért - vásárolt új, csúcsminőségű röntgengépeket, mágnes kapukat és más utasbiztonsági berendezéseket a Budapest Airport (BA). Az 1-es terminálon szolgálatot teljesítő berendezéseket már állította üzembe is állította a repülőtér-üzemeltető.
Vágólapra másolva!

A berendezésekkel a BA teljesen lecseréli az utasbiztonsági rendszereket a repülőtér mindhárom termináljának indulási szintjén. A tizenkét darab kézipoggyász-vizsgáló röntgengép közül három az 1-es terminálon kap helyet, öt a 2A terminálon, négy pedig a 2B terminálon üzemel majd.

Az üzembeállítást megelőzően a gépeket átfogó tesztelés alá vetik a hatóságok. A röntgengépek mind a repülőtéri biztonsági rendszerekre specializálódott Smiths Heimann cég legújabb modelljei. A berendezések az orvoslásban használt computer tomográfhoz (CT) hasonló elven működnek. A csomagokról az utasbiztonsági ellenőrök két képet látnak két szemszögből, vagyis semmi sem marad rejtve előttük, még azok a tárgyak sem, amelyek tökéletesen elfedik egymást. Háromdimenziós képet alkotnak az átvilágított tárgyak belső szerkezetéről, majd az atomok súlyának és az anyag sűrűségének vizsgálata után egyértelműen meg tudják állapítani, ha a poggyász robbanóanyagot tartalmaz.

A gépek software fejlesztés után képesek lesznek folyékony robbanóanyagok felismerésére is, valamint biztonságosan átvilágítani a laptopokat anélkül, hogy azokat a laptop táskából ki kellene venni. Igaz, utóbbi képességeiket még a magyar hatóságok vizsgálják, és használatukhoz az Európai Unió engedélyére is szükség lesz.

A 2-es terminálon a biztonsági csatornák szállítószalag-rendszere is megújul: 9 db új 13,5 méter hosszú csatornát állít üzembe a BA. Ezek képesek egyszerre több utast is kiszolgálni, és szétválasztják a gyanúsnak tűnő kézipoggyászokat a "tiszta" csomagoktól. A szalagok mellett paravánok is kerülnek a biztonsági kapuk mögé, ahol - amennyiben szükséges - az utasok jóval kellemesebb körülmények között tudják levenni cipőjüket, és a ruházat-átvizsgálás is diszkréten végezhető el.

Ráadásul a szeparált átvizsgálás fel is gyorsítja az utasbiztonsági folyamatot, hiszen különválasztott utasok nem blokkolják a sort.A repülőtér üzemeltetője a technikai fejlesztések mellett személyi állományát is bővíti: május végéig közel 100 fővel 350 fősre gyarapodik a repülőtér utasbiztonsági személyzete.

Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: "A biztonság a legfontosabb egy repülőtéren, de emellett szeretnénk azt is, hogy utasaink jó élményekkel induljanak el Ferihegyről. A mostani beruházással két legyet ütünk egy csapásra, hiszen úgy emelkedik tovább a repülőtér biztonsága, hogy közben utasaink jóval kényelmesebben, gyorsabban esnek túl a szükséges ellenőrzéseken. A csúcstechnológiájú gépeket már az új terminálépületbe, a SkyCourt-ba vásároltuk, de különös tekintettel a közeledő nyári csúcsforgalomra úgy döntöttünk, hogy már most üzembe állítjuk azokat."