Újraindulhat az amerikai baromfiimport

Vágólapra másolva!
Az amerikai baromfitermékekre vonatkozó importtilalom feloldását javasolja az Európai Bizottságnak az unió egészségügyi biztosa, Andrulla Vasziliu. Ennek feltétele az lenne, ha az amerikai exportőrök hajlandóak lennének elfogadni az EU feltételeit - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi biztos egyebek között attól tenné függővé az importtilalom feloldását, hogy az amerikai termelők vállalják, hogy csak egész állatokat lehetne klóros oldattal mosni, majd ezt követően ivóvízzel kellene öblíteni, az így kezelt húst pedig csak a feldolgozás és fertőtlenítés módjáról tájékoztató címkékkel ellátva lehetne forgalomba hozni.

A tilalom feloldása várhatóan komoly felzúdulást vált majd ki az unió baromfitermelői között, mivel az ágazat már így is komoly nehézségekkel küzd a világpiaci versenyben. Egyes prognózisok szerint 2014-re az EU nettó baromfiimportőr lehet, a már jelenleg is kíméletlen versenyt pedig tovább fokozná a világ egyik legnagyobb termelőjének újbóli piacra lépése.

A tilalom feloldása a jelenleg 80-90 százalékban az EU tagországaiba exportáló magyar termelőknek is komoly gondot okozna - mondja Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója. A magyar export egyre jelentősebb részét a csirkemell mellett a pulyka és a vízi szárnyasok teszik ki - ezen a téren jelentős lehet az amerikai import. A szakember szerint egyelőre senki nem tudja megjósolni, megfontolják-e majd az uniós fogyasztók, hogy a más feldolgozási eljárással készült termékeket megvegyék-e, az azonban bizonyos, hogy Nyugat-Európában is egyre inkább az ár a döntő szempont.